A legenda úgy tartja, hogy egy alkalommal, az akkor még halászhálókkal és nem pogányokkal bajlódó, és a szentségről még csak nem is álmodó Péter, egy aranyat húzott elő egy kakashal szájából, ezzel fizetett az adóbehajtónak. Mert a NAV már akkor sem viccelt, még a halból is aranyat követelt! A legenda persze ott sántít, hogy mindez a Genezáreti-tónál történt (a tavat arrafelé ugyan Galileai-tengerként emlegetik, de ez épp olyan csúsztatás, az édesvize miatt, mint a Balatont a "magyar tengernek" becézni), a kakashal meg tipikusan tengeri halfajta. Ettől függetlenül, nálunk is hívják Szent Péter halának, angolul Peter’s fishnek, németül meg Petersfischnek, esetleg Heringskönignek, utalva arra, hogy ennek a csúnya, de finom ízű ragadozónak a hering a kedvenc eledele. A legendát az is erősíti, hogy a hal teste közepén, mindkét oldalon, egy érdekes folt található, amiről meg azt állítják, pontosan ott fogta meg Péter apostol a szépségversenyekről biztosan kitiltott jószágot és így őrzi azóta is minden Péterhal a szent ujjlenyomatát. Egy másik legenda szerint, egy ajtóőr ilyen hallal ajándékozta meg Krisztus urunkat, így aztán máshol meg Christusfisch a becsületes neve.
A kakashal ránézésre megdöbbentően csúnya jószág. Mostanában a Metro áruházban is ott pompázott a jégen, és csak arra tudtam gondolni, hogy ilyen fura szerzetek szoktak előfordulni a kiművelt horrorfilmekben. A húsa azonban valód ínyencfalat. A filéje rémfehér, szilárd, lehet párolni, bundázni, vagy csak bőrén megsütni, és egyszerű fűszerekkel párosítani, mert mindenhogy mennyei falatoként szolgál.
Talán ezt ismerték fel a nyíregyházi Hedonist étteremben. Talán Anették egy külföldi nyaraláson botlottak bele, vagy csak jól hangzott a neve, de tény egészen kellemes fogást sikerült összehozni ezzel a bestiának kinéző, de nagyon ízletes ragadozóval.
Néhány éve, volt egy kis csalódásom a Hedonistben. Az akkor felszolgált borjúbécsi és a krumpli úszott az olajban, a rizottó pedig köszönőviszonyban sem volt azzal, ahogy azt Olaszországban, bármelyik sarki kisétteremben megkapja az ember.
Sokáig kerültem is a Hedonistet. Őszinte ember vagyok. Meg az epém is rakoncátlankodik, ha hirtelen nagy mennyiségű zsiradékkal kell küzdenie. Szóval, jobb a békesség alapon, inkább kerültem a Benczúr téri „intézményt”. A barátaim persze kapacitáltak, hogy megérdemel egy újabb esélyt, meg hogy ők mennyi finomságot ettek ott és ne büntessem már az ízlelőbimbóim, meg a Langerhans-szigeteket azzal, hogy nem a Benczúr-téren kerekedek ki egy fantasztikus vacsorától, vagy ebédtől.
És be kell látnom, nekik volt igazuk! A hal mellett olyan gyöngéden grillezett, serpenyős zöldségeket kaptam, hogy minden falat közben mosolyogtam. Külön ki kell emelnem a félbevágott kelbimbókat, amelyek al dente módon, egy finoman és hirtelen karamelizálva, de középen még icipicit harsogva forogtak a számban, azzal a sűrű vajmártással a hátukon, amitől teljesen elolvadtam.
Jól van ez így. Jó persze a lazac is, amihez szintén zöldség dukál. Értenek a koktélokhoz, a kiszolgáláshoz. Van kedves mosoly, felkészített főúr, meg könnyed beszélgetés is, ha a vendégek úgy kívánják. Abba persze bele lehet kötni, hogy ezeknek a halaknak az esetében, nincs terroir jelleg, hogy sem az Ér-patakban, de még a Tiszában sem él Szent Péter hal, és a lazac sem endemikus faj… De maradjunk annyiban, hogy egy design étteremben errefelé, ilyen blikkfangos, „életembennemhalottamróla” ételekre is szükség van, hogy a kedves és úri közönség érezze, itt bizony van ötlet, meg különlegesség. Ha pedig valaki nagyon itthon szeretné érezni magát, persze újragondolva, az menjen át a Szindbádba, aztán vesse bele magát a made in Hungary ragyogó világába. Harag nem lesz, azt is Gulyás Anették viszik!
