Át. Egy zártkerten. Lopjuk az almát. Hogy a torkunkon akadjon. Át. A váron. Le a Macokba. Fogvacogva? Beiratkozol. Aztán Andornaktálya mellett megnéztük a mezőt. Táncoltak a kukásemberek. Te én szeretem a szeptembert. Most szerettem bele ezekbe a gyorsan sötétedő estékbe. Át. A tavon. A víz felett. Lebegve. Fogjad a kezem, mert fogom a két kezed. Ez az élet. Ez? Ez egy fos! És nevetsz. Megellik három tőggyel is! Meg. Meg már akkor is kiment a divatból, amikor be sem jött. Dikk. Nézlek. Reggel. Délben. Este. Aztán nekifeszülök. Hány percet töltenek a csúcson a Mount Everest hegymászói? Fotó készül, ima elmond, aztán le. Át a hegyen. Át. Túl árkon bokron. Odaadom az életem. A szívem már rég nem itt lakik. Jönnek a levelek. Senki nem veszi át. Lesajnál a postás. Jönnek a kényszerek. Zubbonyok. Jönnek a tüzek. Te, a kazánt szerelem. Pedig csak víz nincs benne. Nevetek. A véredények mosatlanok. Beszáradt szerelemvacsora. Halfarok, és egy visszadobott tintahalgyűrű… Te veszek bort. Megyek pincéken át. Rántok húst. Sose jobbat. Szerezz sonkát! Vagy csak tészta lesz, rizstejszínnel, meg a hősétől zavarba jött garnélákkal. Szaladok álmokon át. Minek reggel ébredni? Maradtam volna ott, ahol összeérnek az éjszakák. Tegnap sarki fény remegett a hálószobában. Magányon át. Tömegen át. Rímeken át. Aztán egyetlen tő krizantém alatt majd imádkozom. Hallani fogod…