A régiek azt mondják, hogy Újfehértónak két vége volt. A magyarvég, meg az oláhvég. A török háborúk után ugyanis részben hajdúkat telepítettek ide, akik meglehet ortodox mócok voltak, esetleg ruszinok, vagy mindkettő, és  idővel görögkatolikussá jámborodtak. No, ők lehettek az "oláhok".  Ebből manapság már csak a legendák maradtak életben, meg az, hogy lélekszámban a kálvinistákat, meg a „színpápistákat” is felülmúlják a „görögök”.

Újfehértó büszke mezőváros. A ’48-ban a lemondatott V. Ferdinád állított ki számukra díszes pátenst a 19. század elején, hogy a nagyközség onnantól a kiváltságaival (heti egy vásár) városnak neveztessék. Akkoriban 7000-en lakták és lendületet is kaptak a gyorsan takarosodó, "tirpák" Nyíregyháza mellett, mert a terebélyesedő fa árnyékától sose szenvedtek a fehértóiak. Míg a „tót ajkú” megyeszékhelyt hitből és homokból építették, a fehértóiak úgy gondolták, a hit mellett a homok kukoricát, napraforgót, meggyet, almát is terem. Aztán enni meg ugye kell; hát jól el is adták. A portékát, ami helyben nem fogyott el, ráadásul két irányba lehetett vinni; Debrecenbe és Nyíregyházára is. Volt idő, erre még én is jól emlékszem, amikor tucatnyi család élt a szotyolából, meg a roppanós kukiból errefelé.      

A huszadik század 60-as éveiben, így aztán már 15 ezer lakost számolt a kisváros, és Nyíregyháza, Mátészalka, valamint Kisvárda után, ma is a negyedik legnépesebb település Szabolcsban. Takaros, nagy területen fekvő település, sok-sok szorgalmas lakóval és hiába nagyon csábító Nyíregyháza „közelsége” sokan maradtak újfehértóinak, esetleg csak a kenyérre valóért járnak át a szomszédvárba.  

Fehértó alapvetően ma is az agráriumból él, és erre szeretne támaszkodni a jövőben is. Az itteni, szebb napokat látott, híres almakutató például főnixmadárként készül feltámadni, mert 7 milliárd forintból épül almacentrum a régi kutató területén, amely épp azokon próbál majd segíteni, akik nem elég nagyok és befolyásosak ahhoz, hogy a multikkal felvegyék a kesztyűt. A fesztiválon derült ki, hogy a Debreceni Egyetem továbbra is elkötelezett abban, hogy az itt folyó, korábban országszerte elismert kutatómunka tovább folytatódjon. 

A városnak a múlt is tartást ad. Született itt kuruc ezredes; Nyúzó Mihály, református püspök; Szoboszlai Pap István, aki a reformországgyűlések küldöttjeként is feltűnik. Táblabíró, akit Kossuth személyes jóbarátjának tartott; Margitay Dezső. De itt született a szatmári haszidok egyik híres rabbija is, Teitelbaum Mózes.  Az utolsó hadifogoly, Toma András is. Zajti Ferencről meg kisregényt kellene írni, ő afféle élő lexikon, a kora valóságos polihisztora lehetett, akit még a híres indiai író Tagore is barátjaként emlegetett és épp Zajti meghívására érkezett Magyarországra, hogy aztán a Füredi mólóhoz vezető sétánynak ő legyen a keresztapja.  A fehértóiak adtak már televíziós műsorvezetőt (Mohai Gábort), szépséges, országszerte ismert színésznőt (Marozsán Erika), na meg agrárminisztert (Nagy István).

De mindezeken túl az újfehértóiak a szívükre a legbüszkébb, na meg ha rendes vendégről van szó, akkor az alma-, meg a fürtös meggyből készült pálinkájukra.

Papp Józsi tudna erről beszélni, aki igazi brandet alakított ki a város határában főzött pálinkából, a Zsindelyes-tanyán. Fehértó másik Papp családja meg éppen porcelánékszerekben utazik. Nem is akármilyen szinten, hiszen a napokban jutottak el a hungarikummá válás előszobájáig.      

"Ha a meggyet leszedtük, mulatunk!"

És hogy miért kezdtem bele Újfehértó dicséretébe? Csak mert a hétvégén hatodik alkalommal rendeztek itt két napos Fürtös fesztivált. Újfehértón, minden évben július elején ünneplik meg, hogy beérett a meggy, hogy város lett a községből és hogy még élnek, virulnak, mernek nagyot álmodni.

Hosszú József, polgármester és munkatársai hónapok óta készítették elő ezt a fesztivált. A pandémia miatt persze minden bizonytalan és feltételes módban íródott volt, de ők nem féltek nagyot álmodni, így lett sűrű móka és kacagás az idei fesztivál.

Belülről a fesztivál legízletesebb, legkézzelfoghatóbb, legújfehértóibb része az a főzőverseny volt, amely során a résztvevőnek meggyet felhasználva lehetett különböző ételeket az asztalra varázsolniuk. A legtöbben egyébként úgy gondolkodtak erről a feladatról, mint az én drága, néhai nagymamám. Készítenek valami kiadós egytálételt, tegyük fel egy 2-3 féle húst tartalmazó babgulyást, aztán hogy ne legyen hiányérzete a kóstolójegyet vásárlónak, a gulyás mellé jár egy szelet meggyes süti is.

Persze a bátrabbak malachúst szuvidáltak, és olyan meggyes BBQ szószt kevertek hozzá, hogy az ember megnyalta még a képzeletbeli tizenegyedik ujját is. De főztek remek halászlevet, legalább ötféle hal felhasználásával, készült birkagulyás, habkönnyű túrógombóc rusztikus, meggyes szósszal, szőlő-, és tormaleveles roládokkal lett teljes a fehértói töltött káposzta és például az önkormányzat csapata „megvadult”, hiszen egy szarvasból készítettek olyan ételt, hogy azt tán még Mátyás királynak is csak a lakodalmára főzte volna a királyi szakács, mert olyan bőséggel tartalmazott kiváló minőségű alapanyagokat.

Esténként aztán összegyűlt a kisváros. A koncerteken 3-3,5 ezer ember táncolt, énekelt, mulatozott együtt, ami lakosságarányosan olyan, mintha Nyíregyházán 25-30 ezer ember sétálna fel a Kossuth térre táncolni, zenét hallgatni, együtt lenni…

Újfehértó él, élni akar. A maga nyakasságával, a maga vendégszeretetével, azzal a boldog mosollyal, ahogy a polgármester is fogadja a testvérvárosi delegációt, a művészeket, vagy éppen az ismerőseit.

Jó volt két napig újfehértóinak lenni!

(Túrógombóc rusztikus meggyszósszal, döbbenetesen finom!)

(Vadul az önkormányzat csapata, a kondérban szarvas készült.) 

(István a király, Varga Miklóssal)