Apám azt mondja, hogy igen jókedvű volt a Jóisten, amikor Görögországot teremtette. A nagy jókedvében aztán bőséggel mérte a kedves öblöket, hagyta, hogy a tenger beleszeressen a partokba, hogy a türkiz minden árnyalatát nekiadja az embereknek. Aki járt már a Jón-szigeten tudja, hogy Odüsszeusztól, Sissy-n át, Durellig sokan hagyták itt a szívüket, mert ezek a törpe, tenyérnyi, öklömnyi csodák a vízben misztikus, szerelmetes helyek. Járnak ide istenek, császárok, királyok, édes ködben barangoló jegyespárok, járnak ide elveszett lelek, hogy a kabócák örökös énekében ismét meghallják lelkük szimfóniáját, hogy a ciprusok, olívák, fügefák alatt ismét megleljék magukat.
Korfutól Zantéig tart itt a csodák lenyűgöző, szavakkal alig-alig leírható világa.
Érezted már magad szabadnak? Nem? Hát indulj, vágj neki! Szaladj, fuss oda, ahol a Nap, a szél, a Hold meg a hullámok formálják majd a lelked, mint a sziklákat. Légy bátor, ugorj be a vízbe, sziklákról, merülj, nézd, vizsgáld meg a víz alatti világot. Légy kagyló, sellő, nagy hal, légy az, aki még soha nem voltál és ha kedvessel mennél, úgy szeresd a lányt, mint Zeusz; istenként, úrként, nagyvonalúan. Úgy ölelj, mintha nem lenne holnap, itt nem tudsz sok lenni, itt egy-egy parton, sziklán állva semmi sem elég, semmi világos, csak hogy élni kell még!
Mert álltam én Angelokastro büszke váránál, kúsztam be Szent Jeromos barlangjába, láttam törpe, de szilaj lovakat az Ainos hegyen. Leheltem új életet a Navagio öbölben megfeneklett, rozsdás csempészhajóba és ugrottam életem legnagyobb akváriumába a Trampolino beach-en, a Potamitis szélmalom alatt és mutattam meg Neked a Keri sziklákat...
Ne aludj, álmod itt szürke, magányos és faragatlan lesz. Fotózni is csak álmélkodva, mert úgysem tudod majd senkinek elmondani, elmagyarázni legfeljebb képernyőn, keretben megmutatni, hogy hol, merre jártál, hogy honnan ugrottál a mélybe, hogyan tekeredett a kezedre a menekülő polip és hogyan csócsálták a sérült héjú tengeri sünöket a durbincsok.
Nem tudod majd elmesélni, milyen kapitányként állni egy motorcsónakon. Meztelenül fürödni, kismotoron számolgatni az ezredik vadvirág méz illatát. És énekelni, mosolyogva: kedves elviszlek oda, ahol senki sem ismer, de értem a szót… Meg kék öböl, narancs vitorlák… Ja és wonderful world…
Wonderful…
