Egy doromboló macska. Egy csonttal játszó kutya. Egy grillsütő. Benne suttogó parázs. Egy szív alakú felhő. Te a pléden. Meztelenül. Hajadon csillan a fény. Egy fénysugár a kassai dómban, pont a fülcimpádat simogatja. Egy fröccsben fölfelé úszó buborék és lefelé gördülő kicsapódott pára. Egy mentás csók. Egy hosszú várakozás ölelése. Egy untig ismételt, de a te szádról senkinél szebben nem szóló vers. Én nem tudom mi ez… Dehogynem tudom. Akarom. Újra és újra feltenni a lemezt. Újra és újra lejátszani. Ezerszer. Milliószor. Ráckevei Anna. Egy délután a tengerparton. Egy merülés. Egy lebegés. Egy ugrás. Csíkokat számolni a halak hátán. Egy uborkasaláta. Egy sülő kirántott hús, meg kerek krumpli. Egy katicajelmez. Egy hajszál a padlón, egy fehér ing, egy bugyi… A tested édes negatívja az ágyneműn. Egy kacaj, egy hűs zuhany… Egy csók a válladon… Egy nyár. Egy napnyugta. Egyetlen szó. Egyetlen betű. Aztán kezdjük újra. És újra… Szőlő, bor, mámor, könnyek, féltelek. Nélküled is van napkelte, de minek. Aztán ahogy büntetett madarak, megtanulsz egyedül repülni.

De Ikaros-é a lelked, de Prométeuszé a májad, de Atlaszé a munkád…

Egy nagy doromboló macska… Szőrében pattogó elektromosság. Nem vagyok elég öreg, nem vagyok elég fiatal. Minden közben. Eközben. Szóközben. Téged. Veled. Nélkülem. Nélküled.

És lesz-e új bor? Lesz-e új nász?

Minden lesz. Minden is. Csak a gyermekek szemében remeg mindig, ugyanaz a könnycsepp…