Az első Zsolt napon, amikor már felfogtam, hogy ez valahol megannyi drusza között az én napom is, szemerkélt az eső. Hűvös tavaszi idő köszöntött ránk, a súlyos, szomorkás fellegek áztatták a földeket. Még a feltűnően narancssárga Kispolszkink is megszürkült azon a napon. Hétvége lehetett, hiszen papóhoz, meg mamához mentünk Apagyra, ahol a házba belépve csendesen pattogott a spórba rakott tűz. Valami ajándékot is kaptam, játékot talán, de arra jobban emlékszem, hogy apám hosszan magyarázta, nemsokára itt a húsvét, meg a nyár.

A duhaj Zsolt napok a főiskolán köszöntöttek rám. Tóth "Isu" István, Galamb, Papp "Töki" Gyuri, Sipőcz "Sipi" András, Makkos Péter és Fisli Gyula társaságában, a FŐHÉ-k idején tanultam meg, hogyan kell áldomást mondani, pálinkával koccintani és azt is, hogy ha a szobában hagyom a Zsolt napi pálinkacsokrot, akkor bizony mire visszatérek az előadásról egy párna összes tolla a szobában fog szálldosni és a szobatársam pedig teljes alakos, jakuza-tetoválást kap, fekete filctollból…   

Boldog évek! Ott tanultam meg, hogy az április tele van olyan névnapokkal a Zsolt mellett, (Tibor, Gyula, György), amelyek bőven kimerítik a casus bibendi fogalmát!

És micsoda FŐHÉ-k voltak azok! Micsoda hetek! Tessék elképzelni húsz év forma, egészséges fiatalokat, akik reggelire oroszlánt esznek, estére mocsári sárkány szívéből pörköltöt, össze vannak zárva egy nagy, koedukált kaszárnyába, ahol az egyik szobából házi pálinka, a másikból gyöngéd női parfüm, a harmadikból pedig valami szerelemből és álmokból gyúrt filozófia illata párolog. Ahol mindig történik valami, hol sírnak, hol nevetnek, hol szeretkeznek, hol búsulnak egy jegyzet felett, ahol valaki éppen eszik, iszik, vagy ahol nem lehet, de nem is akarsz egyedül lenni. Ahol az alagsorban mindig szól a zene, és az „alvilágnak” valódi romantikája van a Metróban, a Teaházban, a Kávéházban, na meg a hírhedett Hermanban…  

A mesés Zsolt napok néhány évig tartottak. Aztán bedarálta őket az élet. Munka, család, feladat, szürke hétköznapok.

Mostanában csak tervezzük, hogy majd egyszer csinálunk egy emlékezetes (értsd; ordenáré nagy) Zsolt napot, ahová mindenkit meghívunk, ahol mindenkinek jut egy tányér étel, egy vizes pohárnyi pálinka, egy nevetés, egy vicc, egy hátba veregetés.

Ahol hazafelé mindenki kap egy szépen csomagolt darab tavaszt, meg még útravalóra is egy üveg pálinkát.

A Zsolt napnak nálam ugyanis azért van tisztessége, mert úgy gondolom, Magyarországon április tizedikétől, az októberi óraállításig érdemes lakni, aztán délre (tegyük fel Görögországba, Krétára) kell költözni, mint a fecske, meg a gólya és hagyni a szürke napokat azokra, akik szeretik.

Isten éltesse a Zsoltokat!