Vallomás lesz ez. Vallomás.

A héten már megint Bandi bátyámra emlékeztünk. Olvasom, hogy Móricz Zsigmond zavarta el a fotós hiénákat, majd a nővér segítségével „ünneplőbe öltöztették”. Mire Vedres Márk megjött már le lehetett venni az állkötőt és elkészülhetett a „legszebb” Ady szobor, a halotti maszk…

Furcsa lenne Bandi bátyámmal átmenni Debrecenbe, vagy felzötykölődni az interszitivel Budapestre. Csak hallgatnám, hogy milyen volt 120 éve a város, az ország, hogy a csühösön egy egész életet lehetett megélni. Vajon milyen lenne Ady Endre maszkban, ahogy azzal a dióbarna szemével dühösen méri végig a Kossuth teret és lefitymálva siet el, bosszankodva, hogy itt semmi, de semmi nem változik, de talán uniós pénzből még a magyar ugart is le lehetne rakni viacolorral…  

De igazából nem ez érdekelne. Arra kérném, hogy ha Debrecenbe érünk, ácsorogjunk a Nagytemplom előtt, egy elvitelre kikért, mérges feketével és mondja el, mondja el, hogy kell élni, hogy kell szeretni, hogy kell meglátni ebben a keleti sivatagban az Életet, hogyan kell meghallani a mocsári szimfóniát és hogyan kell őszinte, szabad kőművesnek lenni, aki nem titkok beavatottja akar lenni, csak téglát akar rakni, tornyot húzni, vagy csak egy szépséges kilátót, honnan messzire, Berlinbe, Párizsba, Londonba láthatunk…

Mindez, akkor jutott eszembe, amikor a Debreceni úti LIDL parkolójában megláttam a Jóistent. Széthúzta a fellegeket és hagyta hadd égjen, lángoljon a nyugodni készülő Nap. Akkor ott, abban a koszos, ipar-rondította parkolóban rám mosolygott az Isten és kezét a vállamra tette. Hogy egy másodperce könnyebb, elviselhetőbb legyen az élet, hogy annyi küzdésen, könnyen, annyi fájdalom után finoman felrázzon; „tiéd a föld, a száraz és a tenger,/és - ami még több - ember léssz, fiam!”

Ahogy ott álltam Hamlet jutott eszembe, hogy már el tudnám mondani neki, mily álmok jönnek a halálban…

Mert csak akkor élünk, ha szeretünk. Csak akkor ragyogunk, ha szeretnek. A többi a halál árnyékának völgye... 

Csak akkor látjuk szépnek ezt a januárba csomagolt, veszett világot, ha hiszünk, remélünk...