Éljenek a hülyék, ne legyen semmi!

(Megáll az idő...)

Én csak táncolnék az utcán és megpróbálnék nem gondolni Rád. Megpróbálnék őszintén táncolni. Emlékszel a Gellért legendára? Utazott a kiscimborával, Walter mesterrel és hallgatta a magyarok szimfóniáját. Egy fehérnépet, ahogy énekel…

Egyszer táncoltál velem, egyszer táncoltam veled. Tinci-tánci táncdalfesztivál a magasfényű Venice Marfil csempén.

Egyszer énekeltél nekem, egyszer dúdoltam neked hamisan. Te! Volt egy csuda tél. Egyszer. Befagyott a Tisza, fenékig. Befagyott a seggünk is. Aztán megindult a jég, meg a táblák, vitték a stégeket, hajókat, fákat, úgy darált le mindent a parton, ahogy Dúró Dóra a senkinek sem ártó meséskönyvet.

Te! Én elmegyek Egerbe! El én! Bolykijanihoz. Iszok valami ufós bort, aztán elrepülök a házatok felett és nevetek, hogy ilyen ez a világ.

Hallod! Még megvan a sziget! A szigetünk! Big waves, no beach! Meg bizony! Még nyílnak majd rajta virágok áprilisban, májusban, és akkor majd egy vénfiú nekiindul a hegynek és csokorba szedi az összes történetet, verset mond, és frézia illat tölti meg az éjszakát.

Te, olyan borok vigasztaltak! El sem hiszed! De a sonka hiányzik, meg az a nagy asztal. Ott ülni és egy megszentelt szeánszon odacsalni mindenkit, aki számít. Nagymamám, nagypapám és aztán megmutatni nekik, látjátok, megtalálta a nagy szerelem…

Te! Nézem a Holdat, meg az Oriont, nézem az egymással perlekedő Jupitert meg Szaturnuszt. Egy életre megtanultuk, hol keressük őket…

Nézem a csillagokat és tudom, majdnem mindent megéltem már… Majdnem…

You are my destiny…