Vajon milyen lehet a Holdon mezítláb sétálni? Vajon mernénk-e megszabadulni az űrruhától? Milyen furcsa dolog, hogy belül dobog a kicsi szív, de kint jéggé dermedne, mert és a lét és nemlét között, csak egy a Földön hegesztett, vart, készített ruha a határ. Vajon mégis, milyen lehet a Hold porába lépni? Mit érezne a lábam? A jéghidegen, a magányon kívül?

Vesztésre áll az élet, a szerelem, a jövő. Vesztésre áll. Nagy álmok, tervek ótvarosodnak és az ősz, ez a csicsás szolga, már a tél útjait tisztogatja. Hogy mondanád, körmöd festegetve, hogy ne legyél már ilyen marha depressziós… Az erkélyen nevetnek a krizantémok, bent duruzsol a gázkazán, és az évszakok változásról mit sem akarnak tudni az orchideák… Forralhatsz vizet, készülhet tea, kávé. Sülhet kacsa, vagy készülhet koktélrákos pasta, szigorúan rizstejszínből. Leveheted a kedvenc könyveid, hallgathatsz koncerteket és végigolvashatod a Bibliát. S ha mindezt unnád már, hát kerenghetsz a tó körül és adhatsz jó éjt puszit az elaludni készülő fáknak…

Ne akarj mezítláb a Holdon, csak itt a parkban. A városligetben. És hátha eljönnek a ködben… Eljön Guszti bátyám, hogy búcsút mondjon szeretett városának, vagy egy tökéletes óravázlattal a kezében, széles mosollyal Csorbáné Bánfalvi Mártika… Fura ez. Guszti bátyám az egyik sajtótájékoztató után nevetve mondta, hogy a nővérszálló épületét kellene meginterjúvolnom, a falakat, az lenne csak a riport!!!

- Ne akarj Friderikusz lenni! Némettanár leszel, nem showman... – mondta szelíden Mártika. Nem színészt, pedagógust nevelt; legyek alázatos, nem rólam szól az óra, hanem a der, die és das-ról... Édes lendülettel, jó szándékkal és végtelen elfogadással.   Lehet valaki a feje búbjától, a lába kisujjáig jóindulat? Hát ő az volt. Egy angyal. Kiváló némettanár és vérbeli pedagógus…

Ma egy ötödéves medikus adott nekem interjút a novemberbe csomagolt Mátészalkán. Mintát vett. Már rá is szükség van...

Te, az Ipari út platán-, meg juharfái olyan színesek, olyan meseszépek… Vajon milyen lehet zörgő avarban sétálni és közben Rilkét mondogatni…

„…wird wachen, lesen, lange Briefe schreiben

und wird in den Alleen hin und her

unruhig wandern…”

Rám száll az este, a felhős, csillagtalan éjszaka miatt, a Bujtos ma csak egy sötét kút, vagy feneketlen barlang. De te csak várj, míg felkel majd a Nap… Te csak várj…