A 21. századi ember számára kevés lehetőség maradt arra, hogy hőssé váljon. Pedig ki vagyunk éhezve a csodára. Az éhségünk azonban talmi gyönyöröktől csökken. Ahogy a gyorséttermek a „szemetet”, úgy kínálják a mozik és a közösségi oldalak az instant, konfekcióhősöket. Hogy hőssé válj egyetlen feltételt kell teljesíteni; legyen pénzed és költsd… Minden mítosz úgy kezdődik manapság, mint egy recept; végy egy…
Pedig a hősök lassan készülnek el… mint a marhapörkölt a bográcsban… lassan, ahogy egy valódi szerelem teljesedik ki, lassan, ahogy egy gyermek fogan, születik és nő fel… A mítoszokhoz idő kell…
Az utolsó nagy, átélhető mítoszok között, legalább is számomra, ott a házasság intézménye. Két ember, egy nő és férfi, örök hűsége, amit Isten és a nagyvilág előtt is vállalnak. Eskü, hogy jóban, rosszban, holtomiglan, holtodiglan, hogy végig az úton, gyönyörben és kínban, örömben és betegségben, porban és fényes utakon, csókok és siralmak között, rögökön és ezüsttálcákon, vállat vállnak vetve, mint testvérek, mint vérrel szerződött törzsfőnökök, kacsintva, világnak ellentmondva, csak mennek előre, jó időben, rossz időben…
Nem kell nagyon érzékenynek lenni ahhoz, hogy az ember meglássa, ép ésszel felfogja, befogadja micsoda misztériuma lehet a házasságnak… Ha komolyan gondoljuk, ha komolyan szeretünk, ha nem valamiért, hanem valakiért esküszünk.
Van egy ismerősöm, aki szentül hisz abban, hogy az igen kimondásához fontos az idő és a hely. Van egy ismerősöm, aki elmerengve a Zakinthosz melletti, parányi Cameo szigetén dúdolta bele a tenger felől fúvó szélbe; itt könnyű lenne, az egyébként mindig nehéz, igen…
Bízd az esküvőszervezőkre?
Az esküvőszervezők pedig egyáltalán nem restek, hogy megvalósítsák az ilyen szélbe suttogott vágyakat… Nem restek, hogy egykori regék, mítoszok és mondák helyén kínáljanak esküvői csomagokat, romantikus pároknak. Nem restek, hogy olyan kulisszákat biztosítsanak a szerelmeseknek, melyek akkor is a csodák birodalmát idézik, ha az ember egy fecskében, bikiniben sétálgat a helyszíneken, és nem mirtuszkoszorúval a fején, fehérben, fréziacsokorral a kezében….
Hogyan, miként?
A párok szimbolikusan és hivatalosan is köthetnek házasságot például a „kelet virága” Zakinthosz szigetén. Az egyik weboldalon azt írják, hogy mintegy 330 ezer forintért biztosítják a szertartásvezetőt, a szimbolikus szertartást, az alap dekorációt, élő virágokkal kirakott boldogságkaput, a helyszínekre vonatkozó bérleti díjat, a menyasszonyi csokrot. A pénzből már jut a vőlegény gomblyukába is virág, no meg belefér egy kis „homokszórás” ceremónia is.
Kicsivel több, mint félmillió forintért, már hivatalosan is egymáséi lehetünk, tokkal-vonóval, papirostól. Ebbe az összegbe már benne van a hivatalos szertartás, az anyakönyvvezető, meg a kinti hivatali költség is. Az extrák száma is végtelen. Lehet násznépet hívni, akkor számukra fejenként kétezer forintért biztosítanak széket, harmincezer egy asztali dísz élő virágokból, a profi sminkes, egy előzetes próbamunkával 55 ezerért jön el, 40 ezerért elkészítik a menyasszony frizuráját, egy két fős ünnepi vacsora pezsgővel, meg gourmet fogásokkal is kiforogja magát 45 ezer forintból… A fotós csomagok 140 és 300 ezer forint között mozognak és persze több helyszín közül is választhatunk…
Lehet tengerparti esküvő a fövenyen, naplementés esküvő egy étteremben , vagy éppen Cameo szigetén is…
A mítoszok persze nem ott kezdődnek, hogy ezeket a költségeket vállaljuk. Sőt maga Zakinthosz is csak egy már-már giccses díszlet, ha mindez nem más számunkra csak szemfényvesztés, magamutogatás… A mítosz a szerelemmel kezdődik. A görögök azt mondják, az istenek azonnal felismerik egymást. Az Istenek. Meg talán az igaz szerelmesek… Azonnal. Na, minden más lehet pénzkérdés.
Ui: Ha én választanék addig mennék, míg a világ legnagyobb görög zászlója alatt, a Keri „Lighthouse” étteremben nem rendezhetném az ünnepi vacsorát. Az igen meg legyen Cameo-n, ott ahol a fehér szélvitorlákat bűvöli a szél…
