Add nekem azt a holt hitet,

Istenem,

Hogy magyarul is szabad nézni,

Szabad szemekkel szabadon

Parádézni.

 

Add nekem azt a holt hitet,

Istenem,

Hogy nem kell ám fenékig inni

S kelyhed szent borából elég

Egy korty: hinni.

 

Add nekem azt a szent hitet,

Istenem,

Hogy holnapig, óh, nem tovább, nem,

Birom még bátor életem,

Ámen, ámen.

 

(Ady Endre: Imádság úrvacsora előtt)

Ezért minden: önkínzás, ének:/ Szeretném, hogyha szeretnének/ S lennék valakié,/ Lennék valakié.

Endre seregében minden baka pálinkát kap vacsorára. Endre seregében minden este másé lesz a tisztek teste. Endre seregében, ha azt imádkozod, holnap már nem kell felkelned. Elvisz a kaszás. A holnap seregében így arat a halál. Kellner had famulusa, nyomomban cenkek, és hull az ezüst eső. Eltévedtem. El. Mert így akartam. Így kívántam. Hogy fájjon, hogy soha de soha véget ne érjen a perc, az óra, mikor hozzám jöttél és az ajkamról csókot loptál, a nevem suttogva… A volt napok, a volt hitek partján állok és hányok. Okádom, hogy volt hitem, kiszakad belőlem a lélek és a Bujtosi tóba köpöm. Kiszakad belőlem a pünkösdi álom és állok a szélben, a késve született nyárban. Utálom, hogy fájsz, gyűlölöm, hogy érzek. Bosszant, hogy vérzek. És akkor énekelni kezdek, hogy a lányok, meg az angyalok. A lányok, meg az angyalok; te borotválj meg engem, hajnalom, reggelem és vágd, vágd a torkom, fültől fülig…