Hátrakötöttem a nyelvem, de éjjel kiszabadult. Ma voltam a világ végén. Ismét. Nyitva volt a bolt, a templom. A pap azt mondta, azért nyolc szögletű a torony, mert amikor a Jósisten az özönvízzel elpusztította a bűntől roskadozó világot, akkor Noéval együtt, csupán nyolc embert hagyott életben. Na de, hogy lesz az Ószövetségi történetből Újszövetségi? Hát egyszerű… A Te, meg az én bárkám már maga Jézus. Ő az, aki az elmúlt negyven nap alatt megtartott bennünket… Hogy honnan tudom, hogy életben vagy? Amikor már rég nem is egy osztályon utazunk? Hogy láttam édesapádat egy kisteherautó volánja mögött… P, mint pünkösdi rózsa. W, mint Winner és L, mint légszomj... 

Te, megfagy bennem ez a május. Sőt, mióta nem láttalak, minden május télbe fordul…

Egyszer azt mondtad nekem nevetve, hogy Mikiegeresedik a fejem. Felcsúszik a haj… kopaszodik az ember és az idő meggyúr, megemészt és elfelejti…

Hátrakötöttem a nyelvem, de május idusán, a fagyosszentek hetén kiszabadította magát. És rohan, menekül oda, ahol megeredhet, ahol a szív litániáit mesélheti, menekül oda, hol a tenger minden este ágyába rántja a Napot…

Te… hozzád beszélek… Mondja a bolond a magáét. Írja.

És akkor a káromkodásból emelt katedrálisok felett megnyílik az ég és belőle szálas virág zuhog… Frézia, liziantusz, bazsarózsa…