(fotó: Móricz Csaba)

Zelenszkij hetek óta sürgette a Nyugat-Európában dolgozó ukrán származású vendégmunkásokat, hogy amilyen gyorsan csak lehet térjenek haza. Az elnök tudta, hogy rövidesen „nyugati” szomszédjaihoz hasonlóan be kell majd zárkózni az új típusú koronavírus ellen. Aztán március 15-én jött a hír, hogy meg is lépik az elkerülhetetlent, lezárják a határokat. A nyugaton dolgozó ukránok egy részének, azonban esze ágában sem volt hazatérni. Úgy voltak vele ismerve a hazai egészségügyi rendszert, inkább ott igyekeznek átvészelni ezeket a heteket, ahol éppen élnek. Arra persze talán még ők sem gondoltak, hogy a munkaadók egyik napról a másikra felmondanak nekik és kiürítik a munkásszállókat. Le is út, fel is út. Nem maradt más hátra, mint hazamenni. Csakhogy közben szinte minden európai ország lezárta a határait és így a hazaút rémálommá vált az ukránok számára. Hiszen nemcsak veszélyes most tömegközlekedési eszközre ülni, hanem a buszok, vonatok is legföljebb egy-egy határig szállítják az utasokat.

(fotó: Móricz Csaba)

Ráadásul Ukrajna vezetése azt a nyilatkozatot tette, hogy eddig volt idő a hazatérésre. Aki nyugaton rekedt, az maradjon is ott, mert március 15-től a saját állampolgáraikat sem engedik haza…

„Nem veszélyeztethetjük 40 millió ember egészségét!” - mondta hűvösen Zelenszkij. Az úton lévő ukránok azt érezhették, hogy két szék között a földre estek. Mindezt úgy, hogy többek között Magyarország is humanitárius folyosót biztosított a hazatérő szomszédoknak. Este kilenc és reggel 5 között vehették igénybe a magyar útvonalakat a hazafelé igyekvők.  

A tapasztalat mást mutat...

A szigorítások ellenére, szombaton, március 28-án, Záhonyban, azonban azt tapasztaltuk, hogy az ukrán hatóságok mégiscsak hazaengedik az állampolgárokat. Bár a határon hivatalosan csak és kizárólag az ellátást biztosító áruszállítás megengedett,  az ukrán hatóságok buszt küldenek a határon rekedt állampolgáraikért.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy bármivel is érkeztek meg Záhonyba az utazók, le kellett szállniuk a vonatról, buszról, vagy kiszállni a kocsiból és a határ előtt megvárni, míg az ukrán oldalon indított transzferbuszok értük nem jöttek.

(fotó: Móricz Csaba)

Szombaton 11:30 körül közel 300 ukrán állampolgár várakozott a határátlépésre. Szinte kivétel nélkül maszkot viseltek és türelmesen várták a buszokat. Közben a magyar rendőrök ügyeltek rájuk, hogy az utazók egy helyben maradjanak és ne veszélyeztessék a Záhonyban élők egészségét.  A szájmaszkos, 14-24 órát utazók elcsigázva várakoztak a kordonok mögött, majd fegyelmezetten hajtották végre a magyar határőrizeti szervek utasításait.

• Csehországból jövök. Tegnap kirúgtak a munkahelyemről. Egyik napról a másikra elbocsátottak, azt mondták mindenki oda megy, ahova akar. A határokat zárják lefele. Úgy döntöttem lelépek – mondja a kárpátaljai származású Ákos. – 14 órát utaztam idáig – teszi hozzá, miközben lehúzza a maszkját. – Először egy ukrán sofőr elhozott a cseh-osztrák határig. Ott gyalog kellett átmenni. Aztán ugyanez az osztrák-magyar határon. Majd egy másik ukrán meg idefuvarozott. Jó pénzért…
• Tegnap délután indultunk el – teszi hozzá Baksa Edina – Idáig három busszal sikerült eljönni. Először úgy volt, hogy két hét karanténba kerülünk, mert nincs elég alapanyaga cégnek, ahol dolgoztunk. Aztán egyik napról a másikra szóltak, hogy a cég elbocsát minket, mert nem tud munkát biztosítani. Szóval mehet mindenki, ahova tud. Annyit mondtak még, hogy a leállás minimum fél év, de az is lehet, hogy 2 éven belül nem is mehetünk vissza…

A kimerült fiatalok hatalmas bőröndökkel, hátizsákokkal jöttek. Benne az egész életük. Az ezeréves Ikarus csomagtartója hamar megtelt a poggyászokkal. Az utasok felszálltak. A busz pöfögve indult el a Csap felé. A sajtóértesülések szerint, jelentsen is bármit, otthon "elkülönítik" a Nyugat-Európából hazatérőket…