Hát áll a folyó mellett, melynek csak egy partja van. Látja a bús galambot, akinek párja nincsen. Nézi a magányos cseresznyét, amit nem tud a fülem mögé akasztani. Özvegy vadkacsa úszik a Bujtos acélszürke vízén, hápog kettőt, majd elhallgat. Egyirányú utcák, magányos egyke gyerekek bámulnak rá idegenül. Mennyit ér a fülbevaló, aminek a párja elvesztett, mennyit ér a cipő, minek ellopták a másik felét, a nadrág, aminek csak egy szára maradt? Aztán olcsó vigaszok szállnak a szélben; az élet fél szemmel, fél vesével, fél füllel, fél kézzel is szép lehet. Mert lehet a test suta, rokkant és félbevágott, ha a lélek képes pótolni végtagot…

Aztán nézi a februári napot és arra gondol, hogy sose veszi elő a terzorba zárt szívét.

Abból mindig is egy volt. Nem csoda, hogy félti…