Tessék elképzelni egy hidegkamrát. Nagyon hideg lehet benne. Tessék elképzelni embereket, akiknek csak a szemük látszik, és szaloncukorként, beburkolva csodát remélnek. A hajlító izom-gyulladás nem vicc. A hidegkamra például ilyenkor segíthet. És tessék elképzelni a 40 éves Miklósa Erikát, aki már lemondott a rózsaszín felhőkről, a végtelen, önfeledt, önmagadért szerető szerelemről és csupán azt reméli, hogy ez a hidegkamra majd kihúzza a lábából a gyulladást és indulhat a New York-i maratonon. És mit ad isten, ott ebben a rettenetesen fagyott kamrában, ahol csak a szeme látszik, ahol csak a hangja hallatszik egy embernek, megismerkedik valakivel, aki miatt az egész életét felrobbantja.

Egy beszélgetés, néhány szempillantás, egy gondolat elegendő, hogy amikor hazamegy, azt mondja az akkori párjának; megismerkedtem valakivel, akivel le tudnám élni az életem…

És azt hiszem a szerelem ilyen. Tudod, hogy ki az igazi. Tudod jól, hogy kiből lehet az igazi. Mert igazából nincs igazi, csak ott, akkor, abban a szent minutában tudod, hogy „Ő” lehet(ne). Ha úgy döntenék, hogy dűtök-borítok, hogy átalakítom, hogy belevágok, hogy mindent megreformálok, átfestek, átvarrok, átfűrészelek, átrágok, átcsócsálok, mert „Ő” megéri. Mindent megér, mindent megváltoztat, mindent jelent, mindent tud, mindent…

Van egy pillanat az életemben. Nyolc éve történt. Volt egy pillanat az életemben, ami pont ilyen volt. Pontosan. Az elmúlt évek legszebb napjai, annak a pillanatnak a gyermekei. És minden kínom annak köszönhető, hogy nem tudtam felnőni, ahhoz a pillanathoz. Hogy volt pillanat, amikor nem tudtam értékén kezelni.

De az a pillanat ezerszer erősebb, mint én. Ezerszer erősebb a realitásoknál, számoknál, bárgyú valóságnál. Az a pillanat maga az élet… Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ezt ilyen pontosan, tisztán tudhatom…   

Miklósa Erikának a hidegkamrás pasi lett a férje. Imádja. Gyerekük is van. Boldogok... Szerelmesek.