Nathan Algren naplójából (1879/05/27)

Mit üzen egy csonttörés? Hogy ott, ahol eltört, már soha nem törhet el. Máshol bármikor, de ott már soha. Mit üzen 4 hét csönd, amikor a gondolatok átveszik az uralmat a kényszerpihenőre ítélt test felett? Hogy nincs az a gondolat, az az érzés, amit nem lehet kordában tartani, nem lehet legyőzni.

A csillagos ég felettem, az erkölcsi törvény bennem. A hibátlanság a Jóisten kiváltsága. Gyakran hibázom. Kisebb és nagyobb dolgokban egyaránt. Ám amikor rádöbbenek a tökéletlenségemre, mindig jobbá válok. Rég beláttam, hogy ilyen az út. Tele csapdával, veremmel, buktatóval. Még egy szimpla erdei futásból is lehet, bokatörés, hát mondd, amikor az ember félt, amikor az ember kétségek között forgolódik, akkor ne hibázna?

Japánban létezik egy érdekes hagyomány… Ha egy igazán értékes porcelán eltörik, akkor arannyal ragasztják össze. Ezáltal a porcelán értékesebb lesz, mint az eredeti. Így van ez az emberekkel és a kapcsolatokkal is. Eltörhet és el is törik, nincs ember, aki ne tört volna össze… Nincs ember, aki ne tört volna össze egy értékes porcelánt. Rajtunk áll, mit dobunk ki, vagy mit őrzünk meg.

A közhelyszerű régi történet, az ember értékéről pedig továbbra is példamutató:

Egy professzor felmutat egy 1000 dolláros bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:

- Ki szeretné ezt a bankjegyet?

Minden gyerek felemeli a kezét. Ezután összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:

-Továbbra is szeretnétek? - és a kezek ismét az égbe emelkednek.

A professzor eldobja a gyűrött bankjegyet, majd  megtapossa, ezután újból megkérdi:

- Még mindig akarjátok a pénzt? - a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól: - Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől. Habár ezt a bankjegyet összegyűrtem, rátapostam és eldobtam, de továbbra is szeretnétek ha a tiétek lenne, mert a bankjegy értéke nem változott, még most is 1000 dollárt ér! Sokszor az életben ellenkeznek veletek, emberek visszadobnak és elutasítanak titeket. Azt érzitek, hogy már nem ér semmit a létetek, de ez csak pillanatnyi érzés, mert az értéketek mit sem változott...

A létezés csodája, hogy folyton, kortól, nemtől, meggyőződéstől függetlenül is tanulhatunk. Hogy a napok hordaléka tanulságokkal teli, meg hogy a porcelán törik, de aki magában őriz egy pici aranyat, az soha nem adja fel, és a klasszikus értékek (hit, remény, szeretet), míg világ a világ értékek maradnak.

Ui: és érték marad, ha valaki képes a másikat inspirálni, megnevettetni, jobbá válni. Ha képes szeretni, érdek és feltétel nélkül, ha képes mellette állni, és magára maradva is ember is hű marad. Az utcán nincs mindig nagy találkozás, az utcán nincs nincs mindig nagy szerelem, az ember élete olyan mocskosul rövid, hogy nagy csodák, lenyűgöző csillagállások, találkozások csak igazán ritkán kerülnek az útjába. Ritkán szorul be egy vasmacska, ritkán álmodja ugyanazt két ember, ritkán adódik, hogy minden lendületét, sikerét, akaratát ugyanaz a múzsa, ugyanaz az imponálni akarás inspirálja.

És most látok utakat, látok, sikereket, látok ki nem mondott, suttogva mondott szavakat, látok könnytől áradó folyókat, látom magam és látom, hogy a nyakkendőm "Ő" igazítja a nagy döntés előtt... 

Ó Élet, Élet, de jó, összeforrt bokával táncolni veled!!!

(HZ: A way of life)