Előjáték..

Úgy indult, mint egy kritika. Az első gondolat még úgy indult, hogy szépen nekiállok elemezni a  mesét. Kivesézni, hogy Valar Morghulis, meg hogy minden értelmét veszíti a szingularitáson túl, a Mások birodalmában. Minden értelmetlen, ha testünk csupán az éjkirály álma... 

Wer reitet so spaet, durch Nacht und Wind... 

Úgy indult, hogy majd finoman utalunk a Rózsák háborújára, a Yorkok és Lancasterek elkeseredett hatalmi játszmájára. Harminc kegyetlen év, amikor testvér testvérnek farkasa, amikor csak így kiáltottak fel Britanniában:

Részegedjen hát vérünktől a föld...  

És akkor nézzük a tényeket: 1455 és 1471 között 26 főrendit megöltek, 13-at kivégeztek. III. Eduárd fiú ági leszármazottjai közül hatan erőszakos halált haltak. 1459 és 1487 között 42 nemest öltek meg csatában, vagy végeztek ki azt követően, köztük volt egy király, egy walesi herceg, Somerset három hercege, Northumberland és Devon két-két grófja. A háború annyira megritkította az angol főnemesi családokat, hogy a hatvannégyből huszonhat teljesen kihalt. A történelem kegyetlenebb és izgalmasabb minden könyvnél, minden sorozatnál. A történelemben az a szép, hogy minden sejtünk, génünk őse ott él benne. A történelem mi vagyunk...

És akkor jöjjön az én történetem:

Bolhavégen születtem. Mégsem nevezném nehéznek a gyermekkorom. Még a vörös, sarlós-kalapácsos, aranygabonás Moszkovita-ház uralkodott és szigorúan védték a határokat Westeros nagy királyságaitól. Elzárva, de valami együgyű boldogsággal éltünk Hungaros lankáin. A tudományok és az erő művészeire voltunk büszkék és azt álmodtuk, hogy egyszer Westeros 7 királyságával kötünk majd nagyívű szövetséget, megtörve a keleti átkot, a végtelen mezők és zöldposztós hordák uralmát.

Bolhavégen nőttem fel. Mégsem éheztem. A vastrón helyett rozsdás sínek szörnyei leheltek dízelmocskot a reggeleimre. Papsajtot rágtunk, a Leveleki Szürke-tenger, meg a Tisza-Meghna habjaiban élveztük a nyarakat és az első csókunk pörköltízűre sikeredett. Az első álmunk olyan aprónak született, hogy nagyító kellett hozzá. Az első vágyunk olyan olcsó volt, hogy az utcákon ingyen osztogatták…

Felnőttünk. Nem temetett maga alá a fal, sem a szabadság bamba súlya. Láttunk nagy házakat feltűnni és eltűnni. Láttunk vágyakat felhorgadni és elhamvadni. Láttuk magunkat szerelmet kolduló bohóc és győztes hadvezér képében. Egyszerre voltunk hajnal és alkony. Írtunk már verseket, faragtunk rímelő sorokat, csak a saját sorsunkat nem tudtuk kézbe venni. Bűvöltük az életet hegyek ormáról, gödrök aljáról. Vittek minket szekerek és égi sárkányok, ültünk türkizkék vizek partján és köpködtünk dinnyemagot a császár trónjáról….   

Bolhavégen születtem. Talán soha nem találkozom veled, ha nem így lett volna. Arról álmodtam, hogy királynőt szelídítek, hogy a királyod leszek. Mert titkon azt reméltem, hogy megtudod, az elsők gyermeke vagyok. Elfeledett trónok gyermeke, kitaszítottak, csavargók, utcaseprők hőse és fejedelme. Ma már tudom, csak a szerelmed emel pajzsra, csak a szerelmed emel olyan magasba, hogy hallják a hangom. Nélküled minden mesém, minden regém, minden történetem hamu és pernye. Pedig még vár rám a tűzsárkányok verme. Vár rám néhány nagy csata, néhány dicsőséges tavaszi hadjárat, hogy májusokból emeljek várat. Hogy májusokból rakjak neked tornyot és csodás ablakokban lássam az etruszk szobroknak fityiszt mutató márványos arcod…

Bolhavégen születtem. Azért az enyém ez a mese, mert minden hőse én vagyok. Azért szép ez a mese, mert előcsalogatja belőlem a becsvágyó dalnokot. Előcsalogatja belőlem a hőst, az erényest, kiénekli belőlem a soha véget nem érő hűséget.

A csendes órákban egy szerelem oltára előtt térdepelek. A csendes órákban szerzetes vagyok, a csendes órákban imákba költözöm, a csendes órákban én vagyok az ige!

Az nem lehet, hogy ércnél erősebb vágyból nem lesz mise...