Siker és boldogság kéz a kézben jár. Nagy mosolyok, önfeledt vidám emberek a képernyőkön, óriásplakátokon és az újságok címlapján. Irigykedő, vágyakozó emberek a mások oldalon. Nagy családok, boldog, őszinte családok az élet szebbik partvidékén, míg a mostoha, hátsó udvaron magányba dermedt világ. A régi dalt kavarja a szél; az egyiknek sikerül, a másiknak nem… Zerkovitz csöndesen mosolyog a bajsza alatt és megkérdezi, rendelhet-e nekem is egy fröccsöt.

- Rendeljen direktor úr! Rendeljen fröccsöt és beszéljen nekem a sikerről. Beszéljen nekem arról, hogy kell elérni és megtartani a sikert. Hogyan kell nem hozzászokni, hanem minden nap úgy csodálkozni rá, mint gyermekkoromban az élet nagy dolgaira.

Zerkovitz egyébként mosolygós arca, most egyszer csak szigorú lesz. - Drága barátom, maga azt hiszi, hogy ezzel a könnyed álfrancia nonchalance-szal csak úgy átsétálhat az életen. Nem fog sikerülni! Ha nem veszi magát komolyan, az egész élete egy bolond utazás lesz, ahol soha nem maga irányít. Nem leszek hosszú. Három idézetet jegyezzen meg, ami egy lázas, karácsonyi előtti pillanatban is komoly üzenet lehet magának.

„Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előre lépni.”

(Michael Jordan)

„Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeiből diadal – tragédiái érlelik naggyá.”

(Müller Péter)

„Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.”

(Thomas Edison)

Zerkovitz komor ábrázattal folytatja: -  Maga drága barátom csak bukdácsol, tévelyeg, elhasal, megbotlik, téved, és hülyeségeket csinál. Majd azzal jön; hogy nem vagyok tökéletes, cseppet sem, tessék engem így elfogadni. Tudja, ordít mindannyiónkról, hogy nem vagyunk tökéletesek. A legszebb nő, a legokosabb férfi is tele van kétségekkel. Néha, amikor senki sem látja ők is elbizonytalanodnak. Az igazán sikeres emberek folyton önmagukkal harcolnak. Úgy vannak a hibáikkal, mint a napszámos a gyommal, irtják. Maga pedig arra akar büszke lenni, hogy csupa dudva a lelke. Feltörte a muhar, virágzik benne a parlagfű, de ettől senki se kapjon allergiás rohamot??? Ne viccelődjön. Ha nem küzd látványosan, sose fogják magát az értékén kezelni. Nem lehet büszke arra, hogy a frakkján egy szív alakú pecsét éktelenkedik. Senki sem azt látja, hogy az egy szív, hanem azt, hogy az egy (szégyen)folt...  

Persze látva az évét, nem baj ha elfogadja magát tökéletlennek. De ez ne jelentse azt, hogy ne igyekezzék tökéletessé válni. 

Édes istenem...

Az élet arra tanít, hogy becsüljem meg a bukdácsolást. Meglehet, hogy később erre emlékszem majd vissza a legszívesebben. Arra a bukdácsoló, fura kis micsodára, ami embernek merte magát nevezni, valahol, sehol, a világegyetem határán.

Kint a szél, bent a csend. A karácsony ajándék. Vajon képes vagyunk-e megérteni, hogy az ajándék néha nem az, amit szeretnénk, hanem valami értelmezhetetlen, felfoghatatlan csomag. Amit kibontani is nehéz, aminek tartalma nem egy ruha, egy játék, hanem egy hatalmas, nehéz, súlyos feladat.

A sikerből soha, csak a hibákból tanulunk. Híg betűk ezek, fércelten, hányavetin ácsorognak, hogy valaki nagy és egyetemes tartalommal töltse meg őket.

Maradok az alapvonalon. Nem vagyok tökéletes. Erre az órára sem hoztam mást csak a bolond szívem. Látom, milyen ügyetlen, és elképesztő vagyok.

Egy gyertya van a kezemben. Hozom a fényt. A fényem. Nem sok, de egy tökéletesen sötét szobában még talán én is ragyoghatnék… Meg különben is a szeretet a legnagyobb sötétségben is átsegít...