Kérjetek tanácsot és megadatik. Kopogtassatok furcsa, korhadó ajtókon, nyikorogva, de kinyílnak. Térjetek meg és megtanultok az Istenhez beszélni. Félelem és kételkedés nélkül. Legyetek egyedül. Álmodjátok, hogy egyedül vagytok. Rettegve ébredjetek, minden éjjel pontban fél háromkor, hogy mikor múlik már el a horror, mikor ér véget ez a kegyetlen sci-fi, aminek ti lettetek a főszereplői.
Szeressetek. Szeressetek végtelenül. Semmit sem várva, semmit sem remélve. Csillagnak születtél. Csak éppen a térkép szélére szorultál? Van, ahová fel sem rajzolnak? Fényed, remegő, távoli és hideg?
Kacsintsatok rám, aprók, törpe napok! Küldjetek egy sugarat. A következő egymillió évemben felkereslek bennetek.
Addig még a Tisza-Amazonas deltában élek még egy kicsit, aztán nekiindulok. Neki én! Összecsomagolok. Nem marad utánam, csak egy álom. Zsírpapírban. A hűtőben. Nem. A lámpát sem oltom el. A lámpát is úgy hagyom.
A hőscincér az én hősöm. Három évig él egy korhadt tölgyfában. Aztán bebábozódik. Hatalmas bajusszal bukkan elő. Méltóságteljes bogárként. Az angolok nagy bakbogárnak hívják. Néhány napja marad, hogy megtalálja a párját. Szeresse, ölelje, petét rakjanak és végelgyengülve három héten belül, boldogan elpusztuljanak…
Három hét. Jut-e három hét boldogság egy emberöltő alatt? Jut-e három nap, három óra, három perc?
Már művészi szinten káromkodtok, már fura interaktív kiállításokon mutatják be a veszekedéseiteket. Szívjátok egymás vérét, tiportok és amikor magatokra maradtok, megrettentek amikor a tenyeretekbe rajzolt árkokban alvadt vér szárad. Pedig jönne még, aki repülni tanítana! Aki száz, ezer szót tud a tenger kékjére, aki merülni tanít, aki felhozza a kövek közé ragadt horgonyokat. Jönne még, akinek a pegazus volt a jele az óvodában. Jönne még, akinek a tenyérben nyugodtan elaludhatsz. Jönne még, aki életed lehangolt, poros zongoráját addig bütykölné míg az magától kalimpálva játszaná a Nászindulót…
Ha hát a hű szerelmet akadály
Gyötörte mindig: úgy sorsvégzet ez;
Azért tanítson tűrni e kisértet,
Ha már ez oly szokott szerelmi baj,
Mint álom, ábránd, vágy, könnyek, sóhaj,
Szegény szerelmünk útitársai.
(W.S.:Szentivánéji álom)
Ma este William mesternél vacsorázom. Tokajit viszek neki, nézzük majd csendben, hogyan megy le a Nap és rólad fogok beszélni; Kiscsillag-Nyuszóka. Elmesélem, milyen a barna hajad, a huncut szemed és azt is micsoda sárkány lakik egy ilyen nővé változott csodában…
