Egy hét után visszatért belém az élet. A huruttengeren lassan beáll az apály, és a lázig kínzó nátha is elhagyni készül. Így ma reggel már nemcsak látni engedte magát a tavasz, hanem képes voltam beszívni is. Illatok, álmok szálltak a levegőben és észrevettem, hogy a tavasz olyan, mint a pünkösdi királyságért folyó, bolond küzdelem: mindenki meg akarja magát mutatni, szép, fiatal, kivirult és energikus akar lenni. A bezsongott madarak úgy muzsikálnak, mintha a világ koncertterem lenne, a tulipánok giccsbe hajlóan, erotikusan pattintják szét szirmaikat és a könnyű szélben magukhoz édesgetik a felajzott méheket.

Csupa izgalom, csupa remegés lett világ. Bugyborékolnak a tavak, beszélni akarnak bennük a némának született halak. Jajj, ez az andalgás. Jajj annak, aki ilyenkor vágyat palántáz a lelke tavaszi ágyásaiban.

Egy hét után visszatért belém az élet. Nem tudom megfékezni. Megbokrosodva ránt magával, dobál, de le nem ejt. Közben nevetést hallok. Csilingelőt, ismerőset. Kapkodom a fejem. Még nem látlak. De valami azt súgja, valami azt mondja, egyre közelebb vagy hozzám.