Már nem divat okosakat mondani. Valami könnyű sziával kell mindent megoldani. Valami egyszerűvel, valami dicstelennel, néhány közhellyel, meg vállrándítással. Legyetek jók, legyen jó, nevessetek, meg élvezzetek. Éljetek, boldoguljatok. Fogyasszatok…
Már nem divat istent dicsérni. Csak ezerszer mantrázni valami központi kommunikációs maszlagot, előre megírt, felbüfögött sorokat. Pedig, ha nincs isteni látás, elvadul a nép. Ha nincs remény, akkor holnap sincsen. Nincs napfelkelte, nincsenek hosszabbodó napok, akkor hazudnak a kánonban éneklő, belvárosi feketerigók. Akkor nyögvenyelős, fáradt kelés van, nem jóízű ébredés.
Ha nincs szeretet benneteket, neki se induljunk az évnek. Maradjon minden, ahogy volt. Télben, sárban, setétségben. Mámoros, kifacsart ünnepek után szótlan maradjon, a magának való, hallgatag szív. Valami morcos, morgó életet csúfoló böffentés legyen minden másodpercünk szeretet nélkül.
Ha nincs bennetek hit, üljünk le az árokpartra. Oda hová, Vladimir és Estragon ült egykoron. Várjunk, de életkedvünket nyomjuk le a torkunkon. Csak nézzünk ki a bódult fejekből.
Olvaslak, látlak benneteket régi harcosok. Feladtátok. A szavakat lezavartátok a pincébe és nagy rozsdás lakattal bent is tartjátok őket a vaksötétben. Ki ne találjanak. Ki ne jöjjenek ide forradalmat csinálni, ki jöjjenek ide kifordítani a világot és hirdetni az embert. Rühes, ótvaros kutyák közé zártátok a legszebb verseket, csak mert se remény, se hit nincs bennetek. Tudok még úgy szeretni, ahogy magatok szeretitek? Tudtok még úgy imádkozni, ahogy édesanyátok, édesapátok tanította? Tudtok még úgy könyörögni, kopogtatni, zörgetni térden, fejet porig hajtva, ahogy nagy, de kétséges győzelmek előestéjén egykor minden fegyverforgatónak kötelessége volt?
Már nem tudtok.
Itt az új év, néznek ránk a gyerekek, a mindig újak. Néznek ránk, hogy miért hagytuk kihűlni a tüzes szív kohókat? Ki fogja a győzelmek és fagyos kamrák kilincsét felszaggatni? Meleg magvető hitünkről, már nem gondolkodnának a földek? Fölöttünk már nem énekel csengőn, tisztán az ég? Elmúlt minden, amiben hittünk. Meghalt minden, amit szerettünk? Ez lenne az újév keserű feketéje? Ez lenne a kijózanodás? Ez lenne a tegnap még csalogató holnap? Ez lenne az álmok keserves határa?
Nem.
Ne nyújtsd a bajt, ne nyögd a jajt! A nyár nemsoká kivirít, lomb kihajt… S lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Krisztus urunkat mennyekbe emelő Húsvét, királyokat nevelő Pünkösd, parfümillatú május, akácmézet csepergő éjszakák.
Adjon isten hát hitet, reményt, szeretet Nektek. Adjon széles, nagy mosolyokat, hazatérő, veletek örvendő barátokat. Adjon az isten egészséget, hosszú életet. Adjon, ahogy bőkezű uraságok szoktak, számolatlanul boldog perceket, célokat, álmokat.
mellékzönge: kik hozzám tartoztok, kiknek mindent köszönhetek, Nektek adjon mindent, mit csak ember képzelhet!
Istentől megáldott, boldog új évet Mindenkinek!
