Ma délelőtt két fura férfi vett hekket a Hajdú-féle halboltban. Mindkettőt Gyulának hívták. Előzékenyen Gyuszikámozták egymást. Az egyik pödrött bajuszt, kecskeszakállat hordott, a másik fazonra igazított Schnurbartot az orra alatt. Az idősebb Gyuszikám egy szép, megtermett példányt választott a gőzölgő halomból, míg a másiknak egy karcsúbbra esett a választása. A csípős alma- és kutyafasza paprikából azonban a fiatalabb Gyula kért egy kisebb rakást. Idősebb társa inkább a csemege uborkából rendelt. A kezükbe nyomott piros műanyagtálcákkal néhány lépéssel odébb álltak és azt lesték nem sétál-e ringó csípővel előttük egy kipirult arcú, tirpák fiatalasszony. A hekk forró volt, égette az ujjuk, ajkuk, szájpadlásuk, de cseppet sem bánták. Szélfútta ujjukkal gerincig túrtak a halba és halhús tallérjait, mint valami szerencsejátékosok kiteregették a zsírpapíron. A két Gyula csak mosolygott, amikor tekintetük találkozott. Jóízűen ettek, nem zavartatták magukat. Szépasszony ugyan nem jött és szívük szerint keszeggel is megelégedtek volna, de jólesett nekik az Óperenciás tengerben fogott csacsihal…

(Fotó: Szarka Lajos)

Nem először látom őket Hajdúék boltja előtt. Nem először. Nem először hallgattam ki, hogy miről beszélgetnek. Nőkről, álmokról, ködös esték szerelmeiről, meg arról, hogy fent a művészellátóban is akadozik néha a minőségi olajfesték ellátmány.

- Na Gyuszikám! - szólt az idősebb. Legközelebb megkóstoljuk a halászlevet is. Nekem ponty kellene bele, az se bánom ha a Bujtosból fogták, mert nagyon szeretem a potykák ízét. Mohó jószágok és ez a mohóság átjárja minden porcikájukat.

- Gyuszi bátyám - válaszolt a másik, már most rendelek neked egy tisztes adagot!

- Szó sincs róla - válaszolt amaz - úgy laktam, mint Hatzel Márton a nagyböjt után! Most nem csúszna le.

- Sebaj, - felelte a fiatalabb - akkor legközelebb! Remélem, harcsájuk akkor is lesz. Nekem ezek szociálisan érzékeny ragadozók, a maguk társas esendőségével jobban esnek... Na de egy pofa sör a Nyíri fészekben, az járja! Nem?