Van egy titkom. Még imában sem mondom el. Hallgatok róla, még magam előtt is titkolom. Csak érzésként hagyom, mint nagyanyám a szebbik kiskakast, magnak. Tegnap azt hittem nagyon beteg leszek. Csöveket láttam magamból kinőni, maszkos, verejtékező emberek, nyersen simogatták a meztelen szívemet. Láttam, hogy egy saválló tálcába teszik, az meg sírt, ordított. Míg műtöttek, valaki egy zongorán játszott. Az nyugtatta meg…
Hamvas írja, hogy magányos az, akinek igénye lenne a társas (együtt)létre. Sokan lehetnek ez a finom igényoldalról, belső sóhajtól megközelített aspektus szerint magányosak. Az elmagányosodás, az emberi kapcsolatok leépülése, a bizalmatlanság, távolságtartás közös európai élmény. Valamikor elképedve olvastam Végh Antal írásait, az akkor még elérhetetlen távolságban lévő skandináv társadalmakról. Ma azonban azt látom a társtalanságba, a gondolkodásba belefáradt Abendland polgára önmaga paródiája lett csupán ebben az agender együgyűségben. Záhonytól Lisszabonig.
Az unáris világ boldogtalan diadalát látjuk, miként a korábban nagyra becsült közösségteremtő értékek lassan kihalnak, elpárolognak a mindennapokból. Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvében hosszasan értekezik milyen bonyolult jelkép-, szimbólum-, számrendszer segítségével igyekezett a lét legfontosabb kérdéseire, kihívásaira megoldást találni az emberiség. A modern ember kudarcának és közelgő bukásának komoly háttere lehet, hogy ezeket a szimbólumrendszereket egyszerűen elfelejtette vagy rosszabb esetben szándékosan kiiktatta az életéből. Gyermeki hevében pedig ott maradt jelzőfények nélkül a legsötétebb metafizikai dzsungelben.
A migránsáradat közepette talán még egyszer rádöbben az Európai közösség, hogy sokkal több dolog köti össze, mint az, ami elválasztja. Talán nem késő felismerni, hogy görög-latin műveltség, a kereszténység olyan alapok, amelyek segítséget nyújthatnának megélni a homogenitás lenyűgöző katarzisélményét. (Similis simili gaudet...) És persze ez az (örömódai) összefogás talán képes lenne az önvédelmi mechanizmusok feltámasztására. Az önvédelem Lázára, azonban még a sírban fekszik.
Ha a felismerés újjászületne, az európai embernek még a magányban sem kellene magányosnak lennie. Ha félre merne nézni a szeles doveri sziklákon láthatná, hogy minden szirtre jut egy bolond öngyilkosjelölt, aki képtelen alkalmazkodni a megváltozott világ kihívásaihoz.
Az európai ember intimitást keres a boltok kirakataiban. Az okostelefonjában. A propagandában. Sőt titkos, rejtélyes, - összeesküvésektől sem mentes - háttérhatalmakhoz dörgölőzne reményért. Közben nem tud csendben lenni, elfelejtett imádkozni. Elfelejtette, hogy a böjt nem küzdelem, hanem szerelmetes intimitás. A lemondásban, a test a szellem által történő megregulázásában ugyanis ott a tiszta megváltás és az irgalom. Ez a korgó gyomorból fejlődő intimitás az egyik legkülönlegesebb (összeurópai) élmény. Amolyan Luca széke, amely segít bepillantást nyerni egy másik, a testi világ kényszerei felett álló transzcendens dimenzióba.
Ma három zenét ajánlok az intimitásra éhesek figyelmébe. Csupán a szigorúbb koncentráció érdekében. Böjti dallamokkal fedem fel az én intimitásértelmezésemet. Azt az anyaméhszerű helyet, ahol nincs megfelelési kényszer, nincs teljesítmény, szélmalomharc és sáros, ragacsos valóság. Ez az én purgatóriumom. Egy hely, ahol elpárolognak a bűnök, ahol levetem a sokszor bűnbe hajló vágyaim. Kifehéredem, mint egy tavaszi virág és boldog andalgásban, - lélegzetvétel nélkül - megsimogatom a bennem élő kegyelmes Istent…
