Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik.
(Példabeszédek 29/1)
Máriat olvasott utoljára. Találom szerűen nyitotta ki a könyvet és olvasgatta az imbolygó sorokat. Aztán a pisztolyról meséltem neki. Akkor csak bólintott. Lehet érezni a sorain a keserűséget – mondta. Pedig még a csak a Füveskönyvet tartotta finom kezében. Meglehet, hogy az emberbe beleég egy század – gondolta. Beleégnek háborúk, lerombolt épületek, fel nem száradó könnyek, megbecstelenített asszonyok, felpofozott, éhes kölykök, akikből embertelen felnőtt sarjad. Bornak indult, de örökkön örökké megecetesedett a 20. század. Megromlott, mint a tej, nagy vérrögöket köhögött fel és időről időre nyárs húzta gyermekeit.
Márai, a polgár gyűlölte ezt. Gyűlölte, hogy az örökkön-örökké megismétlődő újrakezdésekben, mindig a salak nyert teret, mindig alantas ösztönök, kapzsiság, ostobaság és irigység. Furcsa látni, hogy reményeinket hogyan dobják ugyanabba a kemencébe, ahol már a kor bűnbakjai is hamuvá égtek…
Amikor a magunkban rajzolt hősök is feladják, akkor jön a pisztoly. Amikor betegségek kerülgetik, az emberi méltóság veszni látszik, akkor, mint oly sokszor előkerül a fegyver. Máriainál ez 1989. február 22-én érkezett meg San Diegoba…
A kísértésről és a tapasztalásról
A kérdésre, vajon vérteznek-e a tapasztalatok az élet olcsó vagy veszélyes, nagy erővel megszólaló kísértései ellen, tagadással kell felelni. Ilyen kísértések a hamis becsvágy, az indulati lehetőségek, mint a szerelem, szereplés, világi siker, az érzékek csábításai, az egészségünkre káros étkezésbeli túlzások, az ital és a bódítószerek, a testi szenvedélyek s azoknál is károsabb és veszélyesebb szellemi és jellembeli eltévelyedések, mint a bosszúvágy, a hazugság, a kapzsiság. Mindezek a veszélyek és csábítások minden életkorban konok ismétlődéssel kísértik meg az embert. A tapasztalás, mely arra tanít, hogy minden túlzás, hazugság és tisztátalan szándék csalódáshoz, csömörhöz, megaláztatáshoz és betegséghez vezet, nem óv meg attól, hogy e kísértések áldozatai legyünk. Csak a jellemünkhöz való hűség óvhat meg a bukástól, nem pedig tapasztalataink. A természetben nincsen feltétlen jó és rossz; de föltétlenül rossz az ember számára, amit nem tudunk büntetlenül egyeztetni jellemünkkel. Tehát itt is, mint mindig, mikor döntenünk kell, ne azt kutassuk, vajon a kínálkozó csábítás önmagában jó-e vagy rossz, hanem csak azt kérdezzük: megfér-e jellemünkkel az, amit elkövetni szándékozunk? A világi tapasztalás nem olyan fontos, mint jellemünk alapos és föltétlen ismerete. Vannak tapasztalatlan emberek, akik hűségesek jellemükhöz és ezért nem buknak el a világi vizsgán, s vannak öreg, agyafúrt rókák, akik nem tudják vágyaikat jellemükhöz igazítani, s ezért mindegyre elbuknak és szégyenletesen orra esnek.
Márai Füveskönyve nem akar áltatni, nem csepegtet belénk kapaszkodónak is tökéletes reménységet. Sötéten, mint az a bizonyos kard, lebeg felettünk, az egyedüllét kényszerével, az érzékek győzelmével, a kísértésekkel kiegyező magányos értelmiségi képével rémisztget. Szinte látom, ahogy ballonkabátban, szitáló esőben, szikáran sétál, szája szegletében parázsló, hamvadó cigarettavéggel.
Márai nem segít, sőt váltig állítja, legjobb dolog egyedül maradni. A vállalt magány kétes ízével kecsegtet: maradj bátran magányos… A szívet meg közhelyes szerkezetnek tekinti. Össze fog törni, üzeni a szikár alak. És hinnünk kell neki:
Arról, hogy a szívek összetörnek
De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, „szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.
Nem. Máriat ne olvassunk elalvás előtt, vagy csak nagy-nagy türelemmel és átérzéssel. Ha pedig úgy látnánk, sorai átvéreznek, gyönge szívünk szövetein, akkor már ne csináljunk semmit. Hagyjuk, hadd szivárogjon kegyetlen felismeréssel az önreflexió nyílt sebe. Aztán reménykedjünk, hogy mint minden kőbe vésett sor, úgy ezek is kopnak, szelídülnek. Imádkozzunk, hogy az együtt töltött idő, az intimitás, a szerelem legyőzi a kételyt és képes konzerválni a kék madár egészségét… Képes a megkérgesedett kétségeken áthatolni.
Szívműszerészek, hol találom céhetek míves iskoláját?