Lenin, Pol Pot, Charles Taylor, Hisséné Habré, Ho Si Minh, Moammer Kadhafi, Kim Dzsong Un. Furcsa lista, furcsa diktátorokról, világmegváltókról, kommunista istencsászárokról és vérben fürdő hadurakról. A lista azért érdekes, mert mindannyian tanultak Nyugaton. Rövidebb-hosszabb ideig élvezték a liberalizmusról álmodó, emberarcú Abendländer kényelmét és vendégszeretetét. Járták az utcákat, tanultak egyetemeken, belekóstoltak mindabba, amit a keresztények világháborúk és öldöklő düh után közösen kezdtek felépíteni. Néhányan megjárták az Államokat, jártak a nagy vízen túl. Testközelből szereztek tapasztalatokat. Sétáltak Párizs, London, New York utcáin. Szürcsöltek teát, kávét a Temze, a Szajna partján és hallgatták a mindig lelkes harangokat, ahogy az élőket hívják, a halottakat eltemetik és a villámokat megtörik. Talán még az európai szerelembe is belekóstoltak, kísértek kacagó lányokat a langyos májusi szélben, miközben a Big Ben szelíden kongatott, vagy az Eiffel-torony bóbiskolt a lemenő nap fényében. Párizs, London, Róma, Berlin számtalan európainak szakrális hely. Görög, római és germán istenek bujdosnak ezekben a városokban és keresik a lehetőséget, hogy önmagukat megtagadva képesek legyenek Jézus tanításaihoz felnőni. Amikor egy kereszt mellett rohan el Zeusz, lehajtja a fejét és már nem a lányok szoknyáján jár az esze, hanem arra gondol, hogy a gótok kardjait jó mélyre szúrták a földbe, hogy az egykor vérhabos szájú harcosok fegyvereiből ezer és ezer kilométereken keresztül feszületek keletkeztek. A Camino, a Mária zarándokutak csodája ez, hogy az egykori hadiösvényeken most már zarándokok vagy rosszabb esetben jól megrakott kamionok róják a kilométereket.
Mégis, amikor ezek az emberek hazatértek nyomban akklimatizálódtak, lehullott róluk a nyugatos máz és kibújt belőlük a sötét, vérugató démon, Loki ölebje, Fenrir a farkas. Nem tudom felfogni, hogyan lesz emberből állat, hogyan lesz képes valaki embereket ölni és öletni. Hogyan tud valaki nyugodtan aludni, miközben hazájában az utcákon folyik a vér, bujdosnak és éheznek értelmiségiek, ahol a szerencsétlen alattvalóknak válogatott kínzások közepette mutatják be, hogyan festhet a pokol, a sötét vizű folyókon túl…
Persze nem vagyok naiv. Tudom, ha ők nem tették volna meg, lett volna rá ember, aki szívfájdalom és rossz álmok nélkül gyilkol a hatalomért. Nincsenek illúzióim, az ember embernek farkasa. Az aljasság pedig olyan méreteket képes ölteni, amit a demokráciában edződött agy és szív egyszerűen nem képes befogadni. Élve megfőzött, megrágott, élve műtött, kínzott, élve darabolt emberek milliónyi lennének csak képesek erről a szörnyű kínokról beszélni. Ám a hallottak - akár a bárányok - némák. Csöndben adják vissza atomjaikat a felettük sarjadó növényeknek.
Furcsa ez a kegyetlen világ, mint ahogy furcsa a megváltás is benne. A virágok nem válogatnak, még a megfontoltnak tűnő fák sem. A legsötétebb emberek sírján éppúgy nőnek, hajtanak és virágoznak, mint a legszelídebbekén.
És úgy tűnik az isteni program is érzéketlen az emberi fájdalommal szemben, mosolyogva tűri a hatalomtól részeg embernek tűnő démonok bolond és véres játékait.
