Ha időm lenne, megírnám mennyire nagy az Isten kegyelme, amikor az argentin-olasszal ajándékoz meg bennünket. Azzal az emberrel, aki a Napfivér, Holdnővér után nevezi el magát. Akinek a legszentebb pillanatban talán éppen Zefirelli csuhás, szakadt, hobó Francescoja jut eszébe és nem átallja megjegyezni, bizony majdnem a frász törte ki, amikor érezte, szorul a hurok…

Habemus Papam! – jut eszembe a remek Nanni Moretti film (http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/moziajanlo_szombathely_moretti) és nézem ezt a mosolygós argentin- olaszt és rádöbbenek, hogy azért kellett gyermekkorában eltávolítani a fél tüdejét, mert az Úristen is érezte, ekkora szívnek kell a hely… Habemus Papam és hiszem, hogy Francesco valóban képes lehajolni a szegényekhez. Miatta ma kötelességemnek éreztem, hogy jót tegyek. Ám erről nem lenne ildomos részletesen beszámolni.  Hiúság tűzre veled. Elég az hozzá, hogy megvolt. Ámen…

Írnom kellene március 15-ről. Írnom mennyi régi emlék jut eszembe, hány és hány nemzeti ünnep a templomdombon Nyírbátorban…

Kötelességem lenne beszámolni a sajtónapról, a Hiénákról. A protest kitüntetésről, melyet mi magunk hoztunk össze és írni Saliga Peterről, aki nagy médiaszintetizálóként, elsőként vehette át az elismerést.

Azon gondolkodom, hányan tudják vajon, hol van Debrecenben a Csók utca? A nyakas kálomisták, akik arra járnak, gondolnak-e a csókok ízével?

De nincs értelme ezen merengeni, amikor ránk szakad az ég, amikor az ónos esőben és 100 kilométeres szélben gigászi villanyoszlopok dőlnek, mint gyufaszálból tákolt játékszerek…

Belülről más látni lánctalpakat, erőfeszítéseket és buta mondatokat. Három-nap három éjjel szaladtunk hírek, információk után és számoltunk be emberekről, akik más nem lévén a reményt ölelték magukhoz.  

Bent Bach, Mozart és Rachmaninov… Bent magad vagy. Ott legbelül. Alig több mint egy hónapja újraforgatták életem borosüvegét. A nagy ég belém kóstolt és azt mondta, nem rossz, de van még benne szufla, hagyjuk meg későbbre, hadd érjen még… Most pedig itt állok kissé zavaros üveggel és várom, hogy a seprő az üveg aljára szálljon.

Régen, mint Cooper ügynöknek volt egy Múzsám. Volt egy Múzsám, akit minden soromban megszólítottam, egy képzeletbeli lény, aki mint egy felettes én, férfi létem női ellenpólusa virtuális lényként befogadta az összes gondolatom. Ő segített ki, ha nem volt ihletem, ő segített ki, ha volt ihletem. Régen, mint Cooper ügynök, mindig meggyes pitét ettem a főiskola büféjében és sokat hallgattam a HC előtt, ahogy a Sóstói erdőben huhognak a gyöngybaglyok…

Tartozom egy kedves kritikával is. A Subway szemrevalóan bájos szendvics-angyalának, Andinak a húsgombócos csoda után megígértem, hogy legenda lesz belőlük… Lepcses a szám, aztán a  gép előtt alszom el…

Rachmaninov kettes számú zongorakoncertje meg tiszta all by myself… Döbbenet…