Magamban bíztam eleitől fogva -

ha semmije sincs, nem is kerül sokba

ez az embernek. Semmiképp se többe,

mint az állatnak, mely elhull örökre.

Ha féltem is, a helyemet megálltam -

születtem, elvegyültem és kiváltam.

Talán attól mert sötét van, attól mert köd van, nem látszik a túlpart, sehol sincsenek a doveri fehér sziklák, de még Badacsony csalogató nagy asztala sem, attól mehet még jó irányba ez az istenverte hajó. S attól, mert szeretem az Istent (a magam módján persze) az Istennek egyáltalán nem kötelessége kitüntetni engem a figyelmével, jóságával, kegyelmével.

Jób könyve kell ide és nem egy senki kis Ózé... Ha összevetem, összemérem  a létem értékét és a nagy célt, a társadalmi boldogságot, akkor be kell látnom a súlytalanság mértékegységének is kevés lennék. Kit érdekel mit pötyögök, mint ahogy senki sem számolja, hány izotóp hasad meg a bináris sirámaim miatt? Lassan erőszakot teszek magamon: elfogadom nem tudtam megnőni, nem tudtam sem más, de még a saját sorsom alkatrésze sem lenni. Galambfészek a lelkem, szennyezett vérem fel sem merem ajánlani a köz javára. Fáj a jobb lábam. Utolszor akkor voltam emberforma, amikor a diplomaosztón a Szózat elszavalása után bőgtem... Bőgtem mint két árva gyermek...

Szaladok, egyre vénebb bőrrel, szuvasabb foggal, egyre őszebb halántékkal rohanok a tóparton. Zihálva állítom meg az embereket, rájuk erőltetek egy-két sort ebből a bagatell short-story-ból, ami az életem. Káromkodom, csapkodom, toporzékolom, már mindenki dagadt ruhát visz a hóna alatt, én meg még a padláson sem voltam sohasem. Énekelek! Ó dehogy, csak álmodom!!! Falsul vonítok, fülsértően, embertelenül. Az egyedülinek szült anyám kínja lassan falja fel a hasnyálmirigyeket, csontvelőt és a hormonokat. Ráncok királya leszek. Kialvatlan, csipás; egy megbélyegzett, egy kitaszított. Kockás papírra vetett leltárt olvasok hangosan, már-már ordítva az orkán erejű szélben. Kétségbe esek, remegve vésem fába, falba, ércbe, kaparom a földbe; még itt vagyok! Most szóljatok hozzám, most fogjátok meg a kezem, most adjatok enni, inni, most öleljetek szép lányok, most igézzetek szárnyat erre a szeretetéhes malacra!!! Most, még míg itt vagyok, most kapjak kegyet, megbecsülést, csillogó aranymorzsákat. Kiáltok, de miért lettem néma???

Félek, mert nem Attila vagyok; születtem, elvegyültem... kiválni sose mertem...

and we build up castles in the sky and in the sand,

design our own world ain't nobody understand,

I found myself alive in the palm of your hand,

as long as we are flyin'

All this world ain't got no end...