La Danza Apocalytica Balkanica...
Imagine, just imagine, there is one starry night left in the end of this world. What would we do? Some would be despairing hopelessly, some would gather their richest to take them with them full of hope.
Some would pray God in faith. Some would enter the Bacchanalia with pleasure dancers! Some would spend the last intimate moments with their nearest and dearest in love.
Ladaaba Orchestra offers to you the perfect tour for the very last night of this world: the last dance party!!! Forget about the despair, take your riches with you, just in case, let God come with you, if he feels up to it. Bacchanalia implied, take your nearest and dearest with you...
Részlet a Hangyák könyvéből:
Vajon születhet-e forradalmár a hangyák, a termeszek, a méhek között? Lázadhat-e a serény dolgozó, királynő és here ellen? Mondhatja-e, hogy elege van, nem érdekli tovább a kaptár, a vár, a fészek. Fütyül a millió éves törvényekre, mától a kezébe veszi a sorsát? Mit tegyen egy 35 éves hangya, akinek a processziós idegei nem bírják tovább? Mit tegyen, ha a lakáj lét, az arany középszer, a "megtűrt" státusz szürke uniformisa egyszer csak szorítani kezd, bevág és alig kap tőle levegőt? Mit tegyen a hangya, ha egyik reggel arra ébred a körötte lévő csodás valóság nem több egy színesre festett börtönnél??? Az isten szereti a forradalmárokat? Szereti, ha egyszer csak valaki úgy dönt, nem foglalkozik szabályokkal, törvényekkel, mert mától ő lesz a törvény és ő lesz a szabály? Alinsky, Lincoln, Petőfi mind-mind arra biztatnak, hogy akasszunk királyokat, ha a többség úgy látja jónak. De mi van akkor, ha a kételkedés, a hitem, a világnézetem valahol mégis hasonlatos a királyéval? Az igazi forradalmár éhesen és jóllakottan is ugyanazt skandálja, de én bizonytalan vagyok, mert nem tudom, a jóllakottság érzése nem némítana el örökre... Bizonytalanságom bort és váteszt kíván! Bizonytalanságom a magyar értelmiség átka. Ülünk szidjuk a köröttünk lévő világot, aztán másnap hallgatunk, amikor szónokolni, kiabálni, fenyegetőzni kellene, hallgatunk mert féltjük a székünk, fészkünk, egyszerűen csak félünk rettegünk, hogy egyszer csak azt mondják, nincs több itiner, neked kell megmutatni az utat.
Minden hatalom korlátolt, minden hatalom feje elvakult. Ha nincs ellenség kreál, ha nincs gyűlölködés tesz róla, ha nincs megosztottság tesz érte. A legnagyobb baja a hangyámnak, hogy nem bírja a hatalmat, a hatalomban bátran dagonyázó vélt és valós despotákat. Az én hangyám nem bírja a kádereket, a jobbkezeket, a táska és esernyőhordozókat, spanokat és csicskákat, mamelukokat és csinovnyikokat. Az én hangyám retteg a pártoktól és párttagoktól. Az én hangyám mizantróp és anarchista, de imádja a kisembereket és a jószándékúakat. Az én hangyámnak okádnia kell a kommunistáktól, de bátran kiáll a szegényekért és elnyomottakért, az én hangyám minden őse nagypolgár, zsíros (kulák) paraszt, és köztisztviselő, akik büszkék voltak tudásukra, hogy mindent a maguk erejéből értek el. Az én hangyám nem kért soha kölcsönt, amivel tartozott kifizette és inkább az ő borából rúgott be mindenki, semmint más hordóját verte volna csapra...
Az én hangyám most vár. Ki tudja mire vár? Talán egy zászlóbontásra. Vár arra, hogy a főnök meggondolja magát. Hogy egyszer csak azt mondják neki: barátom mégis igazad volt, sőt Neked volt igazad!
Vár, pedig tudja az a hajnal nem jön el, csak, ha végre meggondolja magát. Aztán így sóhajt: rohanunk a forradalomba...
