- - Nézd Mihály, ez csak egy apró malőr. Némi szépséghiba, egy apró, alig látható pötty. Szépségpötty. De biztos vagyok benne, hogy az Öregnek tetszeni fog. Mostanában mindig lázba jön, ha Róla van szó. Csupa tűz, csupa extázis, elragadtatással beszél az ő kis madárkájáról!... Azt akartuk, hogy az öreg ismét magára találjon. Legyen valami értelmes munkánk. Akadtak problémák is a kivitelezés során, de azért van eredmény, van benne fantázia!
Mihály csak nézett maga elé. Arca nem rezdült. Szürke szemeiben szikrája sem volt a figyelemnek, vagy bármilyen érzelemnek. Ült bámult maga elé, mint aki belefáradt a létezésbe. Rá sem nézett a munkatársára. Egykedvűen, hosszú szünet után kezdett el maga elé dünnyögni.
Gábor. Egyetlen napot töltöttem az interjúalannyal. Egyetlen napocskát. De ennyi elég volt ahhoz, hogy megértsem, milyen katasztrofális a végeredmény. Ez a projekt egy zsákutca. Egy tévedés. Nem volt semmi tudományos alapotok. Mixeltünk, mintha valami italról lenne szó. Az egész projekt színtiszta próbálkozás. Aki ezt nem látja be, nem érti a korábbi erőfeszítéseket. Legfeljebb az Öreget veri át, engem biztosan nem.
Messzire merészkedsz Mihály! - húzta össze szemöldökét a mögötte álló alak. Volt már előtted is, aki lefitymálta a labor teljesítményét. Folyamatosan különvéleményekkel bombázta az Öreget és most nézd meg hol van...
Jajj Gábor! Hagyd már ezt! - még mindig nem nézett a kollégára, de most már hallatszott hangján, hogy kizökkentették a tespedt lelkiállapotából. - az Öreg akkor is elkapkodta, ezt már mondtam neki. Tudod jól, érzelemből nem lehet politizálni. Ám el kell ismerned a projekt, halálfélelemre, fájdalomra, magányra, meg nem értettségre épül. Nézd meg alaposan, ott ül a szerencsétlen. Filozofál! Érted??? Filozofál? Láttál már olyan állatot, amely azon tanakodik naphosszat, hogy mi értelme van az életnek, meg azt veti a szemünkre, hogy a boldogság nem egyeztethető össze az életével? Gábor! A legnagyobb baj, hogy kiszagoltam a magányt, az elmagányosodást a szívében. Ahhoz képest az üresség, a mozdulatlanság édenkert. Képtelen vagyok tapsolni egy olyan süteményhez, ami gyógyszerízű.
Elmondtad a kétségeidet az Öregnek? - kérdezte Gábor nem kis iróniával hintve meg szavait.
Gábor! Az Isten szerelmére! Utaltam rá... - válaszolta Mihály, és úgy tűnt folytatni kívánja mondatot, de egy szót sem bírt mondani.
Hogy úgy? - utaltál rá, fennhéjázott Gábor, majd kioktató hangon folytatta. - Csak úgy utaltál rá. Ceterum censeo... Mihály, az már régen baj, ha csak úgy foghegyről mered odavetni, nézd főnök, ez az egész felhajtás csak arra jó, hogy eljátszadozzunk... Hogy azt higgyük valami okos dologgal ütjük el az időt. Aztán itt ücsörögsz és a fejünkhöz vágod: A kreatúra önállóan életképtelen, még a gondolat is fáj benne. A mérnökök lázas munkája eredménytelen, a késztermék egy orvosi ló.
- Ne légy teátrális Gábor! Még nem késő bevallani ez most nem jött össze. Majom a ketrecben! Ennyi. Cirkusz. Látványosság. Nézd, az meg ott összekulcsolja a kezét, térdre rogy és rimánkodik...
Ádám közben csúnyán összeveszett a családtagjaival. Évával a legkisebb apróságon is képesek voltak összezördülni. A két fiú a nő idegeire ment. Ádám nem törődött semmivel, ült és csak a tűzbe bámult. A frusztrációktól a férfi hallgatag, a nő házsártos lett. A gyerekek egymást püfölték. Elég volt egy pillanat, amikor Éva levett róluk a szemét és máris vérre menő küzdelem alakult ki köztük. Az időjárás is furcsa lett. Napokig esett. Megállás nélkül. A szemerkélő esőben a világ és az égbolt is szürkévé változott, mint Mihály arkangyal szigorú szeme. Egy zongora éppen 150-jére játszott egy Lacrimosát. Vaspondrók, sáskák s gusztustalan barna békák indultak el a Föld mélyéből a napfény felé...
