Léteznek a világon finom dolgok. Egy kora nyári zsenge borsóleves, harmatfriss zöldségekkel, gyúrt tésztagolyóbisokkal. Vagy egy 24 éves lány lebarnult, hamvas bőre, egy könnyű augusztus végi reggelen. Csókok, sikerek, beteljesülő álmok, elismerések, örök barátságok...
És persze mindezekkel szemben ott áll a rusnya szenvedés, a nehézségek ocsmány kreatúrái. A lámpaláz gyötrelme, a komplexusok mocsara, a kisebbrendűségi érzések szögesdrótjai. Szánalmas, ahogy mindannyian küzdünk a többiekkel. A könyöklő, törtető, arctalan tömeggel. És szánalmas, ahogy mindannyian elismerésre, szeretetre szomjazik. És amikor felénk fordul a bőségszaru, akkor csak néhány vagyunk képesek mértékletesek maradni. A szép a legszebb akar lenni, és közben torz tükörképe lesz önmagának, az erős visszaél az erejével, a ravasz a hatalommal és a mélyben lévő tömegek, mivel képtelenek átlépni a saját árnyékukat, senyvednek a fátum súlya alatt. A legkisebb fiú győzelme, olyan mint a lottó ötös, hetente csak egynek jön össze, pedig milliárdok hiszik, minden egyes sorsolás előtt, most nekik áll majd a zászló...
Pedig a boldogságot máshol, másként mérik. A boldogság kék madara talán nem is madár. Csak éppen még erre sem volt ember, aki alaposan megfigyelte volna. Aminek szárnya van az mindenképpen madár? Ugye nem. Lehet egy király is, aki leküzdi a dadogást. De akár egy hétköznapi hős, aki kikeveredik a svájci frank alapú hitel csapdájából.
Van egy barátom, akinek egyik nap még 200 forintja és reménytelen élete volt, és mire az evangélikus nagytemplom órája másnap 12-őt harangozott, már jól kereső aranyifjúnak mondhatta magát.
A Király beszéde nemcsak a színészek miatt kiváló film. Nemcsak, mert jutalomjáték a kifinomult szereplőgárdának. A lényege, hogy ott is hat, ahol nem ismerik a spanyol etikettet, a lazacsalátát, a frakkot és a mandzsettagombot. Ez a film egy esendő, hibákkal teli ember sikeréről szól. Egy olyan ember sikeréről, aki megdolgozott a főhajtásokért. A Király beszéde rendbe teszi a világképünket, itt a jó győzedelmeskedik, a bukott színész mennybe megy, a dadogó, elnyomott, x-lábú királyból pedig isteni Démoszthenész válik... Ebben a kuplerájban, amit a világból csináltunk úgy szomjazunk lassan az ilyen történetekre, mint egy pohár tiszta vízre. Az pedig már csak koktélcseresznye a tortán, hogy a film rendbe teszi a megtépázott angol királyi család renoméját, hitet ad az angol anyanyelvű birodalomnak, Perth-től Londonig... Nem csodálnám, ha Oscar eső hullna az alkotókra...
