Nem lesz hosszú, csak néhány foszlány, a rolling stones nyelve a világra, hatalomra, politikára. Éljen a lelki anarchia! Burn the fucking chains!!! Vajon melyik az egyszerűbb: testből, vagy a társadalomból kilépni? Melyik az egyszerűbb: keresni vagy találni??? Már egy hónapom sincs, hogy keresztre feszítsenek. Rettegek túlélni Krisztust. Mi jöhet utána? Mi jöhet az után, ha december 21-én, a legrövidebb nappalon és leghosszabb éjszakán kiderül: nem én vagyok az új, üldözött messiás?

Bele a vadonba, te Tolsztoj-Kreutzer szonáta! Irány Kamcsatka! De azért hiányoznának is egynéhányan. Nagyon hiányoznának, még ha ma éjjel egy robinzonád  is a lelkem. A civilizáció csak egy ócska, semmi, utaci drog. A civilizáció sem több ettől a nagyon is nyomasztó junk-culture-nál, ami este minimál numerával, egy röpke quicky-vel áltat, aztán reggelre szájszaggal, és sietős készülődéssel ébreszt.

Na most neked beszélek Szőke! Neked beszélek. Itt hagytál, itt ebben az édeskés, gyermekpisis nyomorban, ahol a remény-aszpirineket kapdosok és Cohentől a Hallelujah-át pörgetem újra és újra. Emlékszel? A Watchmens-et néztük; a főhősök szeretkeztek és én félre, félve pillantottam Rád. Néztem a szemed... A kezed, a vállad, bámultam az aurád és már 1000 évre magam mellé rendeltelek. Most meg hol vagy Szőke? Tisza parton? Holdfényszonátában? Egy korty Tokajiban? Hol vagy Szőke? Hol van a mélykék Zsuzsi a ház elől? Hol vagy, amikor még tart a rum és a szívem mélyén egy nagy adag Kubát hozok neked Salsával, Mojitóval...

Szép remények Szőke! Great Expectations. Sokáig a film hatása alatt álltam. Akkor szerettem bele Gwyneth Paltrow-ba. Most meg csak szép szavakkal rajzollak körbe, Szőke. Meg kell veszni: szavakkal!!!

Kinek írom a dalt? Kinek panaszkodom? Kinek beszélek? Üres falak, néma remények...

Daráló ez. Daráló, amiből fagyott hús pereg... Ha egyszer túlélem az életet, újból belekezdek. Újból és újból. Ez az én testamentumom. Belekezdek és mindig ott rontom el, annál a résznél, amikor már majdnem mennyország, de mégis hirtelen pokol. A mosolyok éppúgy éltetnek, mint ahogy ölik bennem a kulturlényt.  

Szőke! Pedig ebben a barlangban lehet élni. Ebben a barlangban van tűz, van spiritusz. Ez nem a nyúl ürege, itt nincs varázstükör. De van könny és veríték és mindezeken túl, fogfájáson, nyúzott testen túl, van valami zsarátnok, az én csodám, ami éppúgy fénylik mint a Pulp Fiction béli fémbőrönd belseje...

És aztán felcsendül Badalamenti love theme-je a Twin Peaks-ből... Az a szövet... Az a selyem... Az élet elfér a tenyeremben. Apró madár. Kolibri... A szíve, a szíve semmi egy porszem... De minden dobbanásától újabb féregjárat nyílik ebben a sötét, kies univerzumban...

Kússz Forrest, kússz!