Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Miért éppen Nyíregyháza?

2010. október 26. - Cardinalis

Kezdem érteni, min mehettek keresztül édesapámék, amikor a hőn áhított rendszerváltás után, egyszer csak lezseren, hetykén rájuk köszönt a Vadkapitalizmus. Ott állt a gyár udvarán és gőgösen méricskélt. Felmért, hisztizett és alkudozott. Aztán blöffölt egyet. Mondott egy  elképesztő számot. Mivel senki sem tudott versenyezni vele, mindenkinél erősebb és hatalmasabb volt, mindent vitt. Aztán a Vadkapitalizmus nemcsak a gyárat rajzolta át, hanem az egész ország képét. A lázas 80-as évek végi változni és változtatni akaró, boldog, magyar  emberekből egyszerre csak megkérgesedett szívű zombikat kreált.

A keveseket, akiknek sikerült jól kijönni a rendszerváltásból, meghülyített a hirtelen ölükbe hulló gazdagság, míg a többségnek a munkanélküliség és a kilátástalanság jutott. A társadalom sem a pénz torzító erejére, sem a kényszerű versenyre nem volt felkészülve. A 89-ben meghirdetett szép eszmékben így, már néhány év múlva sem hitt senki. A politikai elit, az első pofonok után rádöbbent, a hatalom megszerzéséhez nem elég okosakat mondani, meg kell tanulni pókerezni is.

2006-ig látszólag minden eldöcögött. A hitelekből, ígéretekből finanszírozott állam  vegetált. Az uniós pénzekhez és a működéshez felvett összegekből látszólag gyarapodott és fejlődött is. Az uram-bátyám, hazug operettországban, gyér társadalmi mobilitás mellett kialakult valamiféle status quo, beletörődés. A megkeseredett emberek közben valami fika-kultúrába menekültek, ahol ha a közéletről, kultúráról, társadalomról lett szó, akkor alsó-felső szinten köpködő elégedetlenség uralta a közbeszédet. Az irigység és a tehetetlenség tartotta egyben a nemzetet.

Az ország közben a manipulációknak köszönhetően két térfélre szakadt. Minden cselekedetünknek, szavunknak narancsos, vagy szegfűs, liberál-bolsevik, esetleg Árpád-sávos értelmezése lett.

2010 áprilisában úgy mentünk el szavazni, hogy ennek véget kell vetni. Mert hiába minden istent kereső cél, szent akarat és erős fogadkozás, a változáshoz legitim, szerethető kormányt óhajtott a nemzet. Olyan miniszterelnököt, minisztereket, polgármestereket akik értik, felfogják, milyen egy "nemszeretem" országban vegetálni. A siker érdekében, soha nem látott felhatalmazást adtak az emberek a jobb oldalnak. Még azok is rájuk szavaztak, akik néhány éve meg sem álmodták volna, hogy a tolluk a Fideszes köröcskében is fogni fog.

Immár fél éve, hogy narancs színű az ország, a  függönyök, a zászlók, kabátok és a közbeszéd. Lassan egy hónapja, hogy önkormányzati szinten is bekövetkezett a fordulat, még Nyíregyházán is.

És lassan egy hónapja, hogy a város legszebb székeibe új arcok kerültek. Egy hónapja, hogy az újak  munkába kezdtek, saját arcukra formálva a települést. Akik a Városházán dolgoznak tudják, az örökségük súlyos és kegyetlen. A döntéshozók most szembesülnek azzal, mennyi elvarratlan szál maradt a múltból és milyen sokan akarják benyújtani máris a számláikat. Nyomasztó, sötét döntések kísértik őket és most látják csak, milyen könnyű vérig sérteni az érthetetlen tömegeket. A nézőtérről könnyű kiabálni, ám aki kilép a manézsra, annak nem elég csupán okosnak és ügyesnek látszani. Annak a vérében kell lenni az egyensúlyozás művészetének. Az igazi akrobata most nem a könnyű népszerűséget választja, nemcsak a sima, hosszú nyelvek, hízelgő szavait hallja meg és tisztességes megoldást keres a kérdésekre. Az akrobatának nincs könnyű dolga. Évtizedes reflexeket kell felszámolnia, kötelékeket megoldania és összefonódó gyökérzeteket kiásnia.

Öröksége, most még kusza és szövevényes. A munkában talán nem is mer a saját bizalmi körénél nagyobban gondolkodni. Attól tart, hogy a rossz alapokra helyezett gépezet, rossz irányba mozdul el. Munkája nem irigylésre méltó. Ráadásul belső és külső riválisai torokugrásra készen lesik minden lehetséges ballépést. A városlakó így, egyelőre csak kósza híreket kap a jövőről. A személyi kérdésekről még csak pletykákat hallani, nem volt még elszámoltatás,  nincs még költségvetés és nincs pénzügyileg megalapozott jövőkép.

Ettől függetlenül, titokban a szívek láthatatlan zugában, reménykedik a város. Senki nem hiszi el, hogy rosszabb, kegyetlenebb, zsugoribb jöhet. Nem hiszi, mert azt hallja, hogy változás lesz minden szinten, és senkit nem hagynak a romok alatt. Azt hallja, hogy nem számít kinek milyen a színe, az egész országot magukkal kívánják vinni a döntéshozók.

Miközben október 23-án, Pesten Orbán Viktor szavait hallgattam, Nyíregyházán járt minden gondolatom. Nem mondom, hogy nem nyugtalanítanak kétségek, hogy visszanőttek volna az illúzióim. Mégis a képzeletemben felsejlett egy olyan város képe, amely büszke és nyüzsgő, ahol nagy házak épülnek, ahol sokan és boldogan találnak munkát. Olyan várost láttam, ahol mindig történik valami, amely "otthon édes otthon" és visszatérnek a világgá széledt fiataljai. Olyan várost, amely gyermeket ad nekünk, bölcsődét, óvodát, kiváló iskolákat, jó pedagógusokat, mosolygó szomszédot, kedves kollégákat és igaz barátokat.

És eszembe jutott egy régi történet. A kollégáim a 2000-es évek elején Helsinkiben forgattak. A vendéglátók, miközben büszkén mutogatták milyen fejlődésen ment keresztül a finn főváros, hozzáfűzték; mindent a politikusainknak köszönhetünk. A kollégáim egymásra néztek és vicsorogva felelték: mi is...  Éppen ezért én olyan városról álmodtam, ahol először vagyunk büszkék a politikusokra, ahonnan nem akarunk, de nem is kell világgá mennünk.

                     

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr932399463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden név foglalt volt 2010.11.15. 08:19:08

Jó! Majd akkor én is hazamegyek. És talán majd én sem hozom el a gyerekeimet... és talán ... etc. Remények, talánok, semmit nem érnek.
süti beállítások módosítása