Sokat tudnék beszélni, az alacsony emberekről. Személyes, egyéni tapasztalat, sors, milyen érzés, amikor az ember testét kinövi a lelke, a vágya, az álma. Sokat tudnék mesélni; apró emberekről, akik így vagy úgy megnőttek, mert a lelkük, szívük, (becs)vágyuk egyszer csak nagyobb lett, kinőtte a testméretüket.
Most vékony jégre értem. Már akkor is, amikor leírom a nevét. Kölyökként, csillogó szemmel néztem, miket merészel mondani a ruszkiknak Nagy Imre újratemetésén. 1998-ban is Ő volt az Ász. Aztán szép lassan megtanultam, a nagy demokrácia ellenére a pártszerű szerveztek és azok működése nem vált ki belőlem rajongást, sőt...
Úgy vélem, egy újságíró soha nem rajonghat munkaidőben a kormányon lévőkért. Szavazhat rájuk, adhatja nekik a voksát, de a legkeményebb kritikusként kell fellépnie, ha csak egy makula mákszemnyire is azt érzi, a demokrácia eszményeire árnyék vetül.
És akkor máris ott vagyok, ahol a part (párt?) szakad. Nekem a "párthűség" azt jelenti, az újságírónak mindig tagadásban kell élnie, mint egy remetének, Oszlopos Simeonnak, aki oda-oda mondogat a világnak. Nem lehet másképp. Nincs más út, mint az érted haragszom, nem ellened, jóságos és mosolygó érzése.
És bizony be kell látni a politikusoknak: nekik többet kell bírniuk, nekik többet kell bizonyítaniuk. Nekik tisztességesebbnek, tisztábbnak, átláthatóbbnak kell lenniük. Nekik egyszerre kell magyarnak és kozmopolitának, szegénynek és gazdagnak lenniük. Nehéz mesterség ez, csak a bolondok hiszik, hogy könnyű. Csak a bolondok lesznek ortodox fanatikusok, megrögzöttek és dobják el a kételkedésből fakadó nemes gyötrődést.
Most akkor jól döntöttem? - nekem van időm merengeni, de a politikus tudja, a tett halála az okoskodás. Döntsön jól, rosszul, akkor ott, abban a pillanatban, egyszerűen döntenie kell, nincs ideje a meditációra.
Ám engedtessék meg nekünk, a nagy történéseknél lapot nem kapott, apró hobbitocskáknak, hogy mi meditáljunk, hiszen, amikor bedobtuk a borítékot az urnába soha nem tudhatjuk, hogy a szemünk, a hitünk, és a reményeink nem csalnak-e meg minket.
Nem tudhatjuk, hogy a jó, jobb lesz-e? Hogy büszke leszünk-e az új médiatörvényre, az alkotmányra, a "forradalom" utáni Magyarországra. Nem tudom, hogy jól játszanak-e a tisztelt urak, amikor fityiszt mutatnak az IMF-nek. Mikor, arra a kérdésre is, hogy fügét mutattak-e, csak mosolyognak.
Bizonytalan vagyok, ráadásul rövidesen jönnek az önkormányzati választások is. Majd egyszer csak kiderül, amin állunk, nem is föld, és nem is szőnyeg.
Jó lenne, ha címszereplő eloszlatná a kétségeimet...