Eltűnnek határok, súlytalanná válik kettős állampolgárság, elpárolog a nacionalizmus. Ülök a magyar éjszakában. Hangsúlyozom magyar éjszakában, a határtól 10 kilométerre. Nincs jelentősége, hol. Vagy mégis??? Ez a föld melyen annyiszor, ez a föld, melyen már én magam is annyiszor. A teremben szlovák, lengyel, román és magyar együtt mulat. A jó torkú román énekes fülbemászó népdalokat énekel. A nótában ott a balkán, ott van Erdély, mindaz amit én csárdásnak hiszek… Ott vagyok én, ezzel kusza görög, móc, tót és magyar vérrel. Az előbb Reményikről beszéltünk, aztán Reymontról, de szívesen idézném Baconsky-t vagy mit tudom én Gogát, Eminescut. Szólnék Sienkiewicz nyelvén, csak tudnám értenék, miért, mitől magyar nekem ez az éjszaka. Mint ahogy házakra látok és észreveszem, hogy felettük román az égbolt, de éppolyan fényes csillagok ragyognak felette…
Megyek, tanulnom kellene. Hogyan mondják románul, tótul, lengyelül: szeressük egymást gyerekek. Csináljunk közös piacot, Dunának, Visztulának, Oltnak egy a hangja..
Mi lenne, ha a testvérvárosok azt üzennék a politikusoknak: elég! Hisz látom, egy anyagból valók vagyunk…
