A Szilveszter éppen ezért kínos, nyomasztó és frusztráló. Ahová hívnak oda nincs kedvem, ahová szeretnék, oda meg nem hívnak. Ördögi kör…

 

Persze volt egy néhány emlékezetes Óévbúcsúztató, nagyon kellemes társaságban. Amit szívesen visszahoznék, megismételnék. Ami felemelő volt és olyan is, amit a hátam közepére sem. Énekeltem himnuszt, téren, kocsiban, biliárdasztal és a Szerelem mellett…

 

Legjobbnak a házibulit tartom. Többnyire barátok között, akik meghívnak számomra ismeretleneket, hogy az ember azt érezze, nemcsak nosztalgia az év lezárása, hanem valami új kezdete; mondjuk hajnali beszélgetés egy vadiúj ismerőssel, pezsgő mellett. Előkerül egy kis kaviár is, meg vajas pirítós…

 

De szeretek éjfélkor a Kossuth téren lenni! Mindegy, hogy van-e tűzijáték vagy sem. Az alkalomra rendszeresített poharakkal is rendelkezem. Viszem magammal, ahogy a pezsgőt, éjfélkor meg kibontom. Volt néhány év, amikor a hóban hűtöttük le a drága nedűt.  Mint egy giccses képeslapon... 

 

Szóval van valami romantikája, közösségformáló ereje. Néha irigyen néztem a Korona kiöltözött vendégeit, akik meg minket bámultak és talán arra gondoltak milyen jó nekünk, hogy nem menühöz kötött a Szilveszterünk.

 

Két Szilveszter különösen emlékezetes, az egyiket Nyírlugoson töltöttük, valami csehóban. 17 évesek voltunk, nagyon akartunk élni, cicáztunk a lányokkal és majd kicsattantunk a jótékony vidéki levegőtől. Egy négyütemű Trabival közlekedtünk, - az se a mi nevünkön - a magnóból a Republic szólt és tudtuk, miénk az egész világ, szőröstől-bőröstől. Fekete Gabi széles vigyora, maradt meg bennem, mint egy amerikai musical Oscar díjas pillanata. Aztán a másik a Ferenc körút egyik tízemeletesében lett maradandó. 21-et töltöttem, főiskolásként és a Nagy Csapat tagjaival mulattam át. Gyula, Maris, Töki, Petke, Sipi, Jani, meg én. Szerelmesek voltunk, már nem is tudom, hogy lányba-e, vagy csak az életbe, de nagyon szerelmesek voltunk. Ábrándos, szép napokról álmodtunk, nagy jövőről és csodákról, amelyeket nekünk sorsoltak ki.  

 

Szóval most nyűgnek érzem a Szilvesztert, mert nem tudom, hol milyen formában kellne abszolválni. Tavaly Nyírbátorban tragédia lett, ha nincsenek ott a cimborák, akkor talán el is sorvadok a nehéz év után sütött keserű kenyértől.

 

Pedig meg kellene barátkozni ezzel a nagyon is férfias ünneppel, a keresztségben Szilveszter nevet kapott óévbúcsúztatóval. Össze kéne haverkodni, mert igen kevés akad belőle és abból a kevésből is elpocsékoltam már 32-őt… Szóval jó lenne megbékélni vele és valami „ereszd el a hajamat” élni át 2009 utolsó óráiban.

 

Jajj, tudom én mi hiányzik a boldogságomhoz, de erről nem beszélhetek, mert ezt szeretném kívánni a következő esztendőre és ha kimondom, talán megtörik a varázs…