Amikor elhatároztam, hogy blogot fogok írni, azt is eldöntöttem, egyetlen kommentet sem moderálok és igyekszek nem is reagálni a hozzászólásokra. Úgy éreztem nincs erre szükség, mert a legbelsőbb gondolataim, érzéseim megírása és publikálása nálam alapvetően ellentmondásos tevékenységnek számít. Azzal áltattam magam, az intim szféra megnyitása, a közösségi térbe való transzplantációja csak fokozza a diszkréciót és az intimitást. Ellentmondás, mert abban a naiv illúzióban ringattam magam, hogy az emberek, ismerősök és ismeretlenek képesek tiszteletben tartani, egy jó szándékú bolond monológjait.

Később rádöbbentem, a blog kétélű fegyver, amely akár ellenem is fordítható. Fordult is, így aztán volt idő, amikor közbe kellett avatkoznom.

Máskor pedig annyira jó hozzászólások, olyan kedvesek, édesek, csacskák ostromolták zord szívemet, hogy egyszerűen az volt az érzésem, az összes ismerősömet, kommentelőmet a keblemre ölelem, mert olyan mérhetetlen boldogságot, empátiát, megértést közvetítettek az irányomba.

Most is így van. Legszívesebben katalógust készítenék Rólatok! Van akiről tudom, ki lakik a nick mögött, és van olyan is, akiről sejtelmem sincs. Van olyan, aki elmondta, hogy írni fog és persze valószínűleg olyanok is írtak, akik soha ebben az univerzumban még nem is találkoztak velem élőben. Jó lenne, neveteken szólítani titeket. Jó lenne itt és most azt mondani, gyerekek köszönöm, hogy veszitek a fáradtságot. Köszönöm, hogy elolvastok. Valahogy az az érzésem, hogy a blog él, és nemcsak attól, hogy az életem romjai itt elevenednek meg , hanem mert ti töltitek meg élettel...

Bevallom, néha nagyon szeretném tudni, ki ír a másik oldalon és miért tartja fontosnak, hogy írjon. Néha még rá is keresek az e-mail címére, hátha találok valami izgalmasat a „gugliban”.

Canonival érdemes lenne egyszer kávézni.

Luxinak üzenem, hogy Madácsi szerint azért bolond minden egyke, mert abban a tudatban nőnek fel, hogy valóban és megcáfolhatatlanul köröttük forog a világ, ez pedig annyira eltorzítja az önképüket, hogy később akár még a társas kapcsolatok kialakítására is képtelenné válnak. A rossz szocializálódás következtében, a többi ember számukra csak statiszta, abban a világban, amelyben élet és halál, szerelem és csalódás tejhatalmú urainak tartják magukat.

Baraondának csak köszönetet tudok mondani az őszinte kritikáért és a dicséretért. Szívesen elmesélném egyszer, miért olyanok azok az írások a Naplóban. Ám figyelmedbe ajánlok néhány korábbi jegyzetet, amit jobban kedvelek, mint tv-és egypercesekből fabrikált, íztelen sorokat...

Minden név foglalt volt-nak annyit tudok mondani, köszönöm, hogy mindvégig mellettem állt...

 Ám most mindenek felett a „kiscsillag” Fruzsinak szeretnék szívemből köszöntet mondani. Ő a harmadik utas lény az életemben. Ő az, aki arról ír és arról biztosít, a világ nemcsak fekete és fehér, hanem sokkal polarizáltabb... Kíváncsian várom, mire tanít még, mert az az érzésem, olyan dolgokról világosít fel, melyekhez eddig nem volt túl sok közöm....