Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Kapuk és férfiak

2009. szeptember 28. - Cardinalis

A férfi tehát végső soron az otthont keresné a nőben. Az animus és az anima nem teljesen ekvivalensek. Karikírozva ezt így érzékelteti Jung: „Míg a férfi egy nőt keres sokban, addig a nő sok férfit keres egyben.” Ez azt jelenti, hogy a nő érzelmeiben inkább monogám, lelke mélyén azonban ott lapul animusa, „aki” polygám.

 
A férfi érzelmeiben inkább polygám, de animája a tudattalanja legmélyén monogám. Emiatt sérülékenyebbek a férfiak párkapcsolataikban, emiatt viseli meg jobban őket a válás, amely után sok esetben nem is sikerül talpra állniuk, sokan közülük önsorsrontó életútba torkollva, például italozni kezdenek. (Az italozás, freudi oralitás, lsd. tápláló anyamell szimbóluma.)
 
Ha a látszat mást is mutat, valójában a férfiaknak nagyon nagy az igényük a kötődésre, főleg, ha már egy házasságban elkötelezték magukat. Erre mutat rá Odüsszeusz kalandos utazása is a női ősminták világában: bármilyen szép, értékes (isten)nővel tölti idejét, akár a halhatatlanság ígérete mellett is, Odüsszeusz visszavágyódik Pénelopéhoz, aki a lelke mélyén az otthont, a biztonságot jelenti számára. Igaz, ennek az otthonnak a bolyongások, a keresés, a zsákutcák és állomások után lesz igazi értéke. (Dr. Nagy Mária Magdolna)
 
Zephyrus simogatja a szőrt a karján. A távolból virágméz illatát hordja az orrába és mintha egy pillanatra egy lenne a lélegzetben Nauszikaa, Calypso. Az émelyítőben talán Kirké is, a képzettársításokban Penelopé … Négy a kislány Mesterem.
 
 1. vamp, femme fatale, a Végzet Asszonya: Kirkhé
 
2. Vénusz, Aphrodité, esztétikai modell: Kalüpszó
 
3. szűzmáriai archetípus, tisztaság: Nausziká
 
4. Szófia, a házi tűzhely és a bölcsesség istennője: Pénelopé – az okos szívű feleség, aki az otthont biztosítja a férjének.
 
Szól a muzsika. Egyszerű, mint a facsipesz. Olyan, mint a mézes-vajas kenyér. Nem kell hozzá nagy szakértelem, csak a világba kell kiáltanod az érzelmeid… Jártam- keltem én, hét föld hét vizén…
 
Már a múlt évezredben tudtam, mikor hol leszek szerelmes. Tudtam, milyen lesz az angyalom arca. Már tudtam, mert minden könnyben az ő szeme csillant meg, minden kút sötét vízében az ő vonásai remegtek a hullámok alatt…   
 
Szeretnélek megszólítani. De te a csöndet választod. A harag, hangok, szavak és mondatok nélküli barbár világát. A duma mögött ott a bolondnak vélt férfi, aki minden ablakon bekopog, aki mindenütt mond egy verset, mert űzi hajtja a remény, majd az éjszaka kellős közepén remegve húzz a fejére takarót, mert retteg a magánytól és az átkodtól…
 
Jó voltam szerelemben:
Egy Isten sem gondolhatná szebben,
Ahogy én gyermekül elgondoltam
S nézz lázban, vérben, sebben.
 
Volt idő, amikor a Nessun Dorma jelentette az utolsó menedéket. Sétáltam a sötét, süket és érzékelten utcákon, ahol csak némely sárga fényű lámpa rajzolt glóriát bukott-angyal fejem köré és ökölbe szorítottam a kezem: hajnalban győzni fogok.   Jajj azok az Ákos-hajnalok:
 
Nézd hajnal van,
A fény fellobban
Pedig hallom még a dalt
Ami minket összetart
Ne hidd, hogy könnyen elhagylak
Ó, bárcsak értenéd
Bennem nincsen büszkeség
Én adok testet a vágyadnak
 
Veled is becsaptam magam
 
De a szívem nyitva van...
 
Kapu az életem. Egy kapu, ami csak akkor lesz fontos számodra, ha már bezárul. Mert kit érdekel egy örökké nyitott kapu, amely nem válogatja meg, kit, milyen körülmények, feltételek között enged át magán… Akkor fogsz sírni, ha a kapu végleg, végképp bezárul és súlya alatt összetöpörödik a múltad…
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr731411932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása