Maradjatok csendben. Egy pisszenést sem! Ne lélegezzen senki. A világ sír legyen. Néma, buta sír, ahol az összes remény, vágy, szerelem nyugszik. Álljátok körül a hantot, de ne merjen sírni senki. Egy könnycsepp sem gurulhat le a pufók arcokon…
Ha vége ennek a szerencsétlen szertartásnak, széledjetek szerteszét. Fussatok ezerfelé. Fussatok olyan égtájak felé, ahol hűséget, biztonságot, szerelmet reméltek. Fussatok fekete bárányok. Meneküljetek, mert még pörkölt lesz belőletek.
De most még csönd legyen. Fájdalmas, fülzúgató csend. A csend harangjai zúgjanak. Észbontó csönd legyen. Olyan csönd, amitől a fületekre tapasztjátok kérges tenyeretek és eltorzul az arcotok. Fájjon a csend, úgy fájjon, ahogy egy foghúzás tud, úgy, ahogy a szerelem tud. Szakadjon meg a csöndtől a szívetek, hasítson belétek az elviselhetetlen. És kiáltsatok az égre. Írjátok a szürke felhőkre a fájdalmatok. Legyen jégeső, törjenek a tükrök, szakadjanak a függönyök. Guruljon a higany felétek.
A szívetek úgy robbanjon fel, mint egy atombomba. Szaladjon körbe a hőhulláma és perzselje fel ezt a buta világot. Pusztítson el minden életet. Ami megmarad, az pedig a következményekbe haljon bele. Sugárfertőzés, daganatok. Égjen ez a világ és nyoma se maradjon az életnek, szerelemnek…
Ostobaság. Jöjj napfény. Jöjj, kísérj az új napon. Töltsd meg szívem. Töltsd meg az összes ellenségemét is. Tölts fel minket, mint egy elemet. Jöjj napfény, adj boldogságot a könnyezőknek, jöjj napfény hadd imádjunk…
Istenem, csak a hajnal jönne már és a jótékony feledés…
