A múlt században, egy vidéki főiskolán összejött egy „Aranycsapat”. A kompánia tagjai a rossz hírű négyes koliban laktak, annak ellenére, hogy semmi közük nem volt a szárnyban többségben, lévő tesisekhez. A csapat főként (idegen nyelvi) nyelvészekből állt, de nem ettől tartott össze. A közös nevezőt a hasonló gondolkodásban, érdeklődési körben, az értelmiségi alapállásban és az ebből fakadó őszinte barátságban lehetne megtalálni. Az interdiszciplináris tudományok szakértői talán szociológiai és pszichológiai alapon, szükségszerűnek minősítenék a kötődéseket, azonban egy biztos, az „Aranycsapat” Fisli Gyula János, Sipőcz András, Makkos Péter, Papp György és jómagam hihetetlen és mitikus történéseken mentünk keresztül. -)))
Most mosolygok. Fiúk! Jó rátok gondolni akárhol is vagytok!
A lényeg ma reggel, Sipi és Petke Pekingből, illetve egészen pontosan a Nagy Fal tetejéről telefonált. Kint vannak, ezt is megcsinálták. Magyar aranyérem még mindig nem született, azonban a mi „Aranycsapatunk” két tagja már győztes. Ott vannak, és mivel gondolnak ránk, mi is ott vagyunk velük a Föld túlsó oldalán. Rövidesen együtt szurkolunk majd Pars Krisztiánnak, mert a két barát a Madárfészek felé tart szorítani a magyar fiúnak… Ők élőben, mi a képernyők előtt. Remélem van kint sör, mert én két Leffe-t már behűtöttem…
Gyula is hívott. Atádon reggelizik. Együtt a család. Istenem milyen fura. Ott álltam, tanúként az esküvőn. Emlékszem a szülői házra… Sőt Gyula, emlékszem a koliszobák olcsó papírtapétájára is…
Fankadeli Feri jut eszembe… Meg a Békét című nótája, ami mostanában annyiszor megnyugtatott. Mostanában, amikor rájöttem mekkora barom vagyok, ha nőkről van szó... Kiket dobtam el magam mellől… Kiknek okoztam maradandó károsodást… Soha nem gyógyuló sebet… És most itt ülők ezzel a sipollyal a szívem közepén… Valaki vegye már ki a lelkem a sósavból!!!!!!!!!!!!!!!!!!
***
Szóval ott jártam, hogy Fanakdeli… Csak a neveket kell behelyettesíteni…
Rajtam csak a Balázs barátom enyhít,mikor jön a pálinkával,belevágunk az éjszakába, pántlikávalBarna lányok, ha arra járokmindig eszembe jut: Feri honnan jöttél...18 évesen magadba minden éjjel újabb kést döftél.A Szárival meg a többiekkel, 5 környi keverttel.Istenem, Ó soha ne vedd el emlékeim,amelyekkel tele vannak szekrényeim.
És most egoista leszek. A következő sorokat magam miatt másolom ide…
Lelked vizéből, bánatom szomjára,fegyver nélkül indultam el portyára.Ahogy a gyenge keresztet vet minden kortyára, mondván: az utolsó,pedig az utolsó mindig csak a koporsó.1000 emberrel kerültem balhéba,1000x megbántam, mint a kadét a leckét.Fejem hiába vernéd szét,ennél csúnyább úgysem leszek.
Ui: Nem érdekel, mivel magyarázzák az eddigi sikertelenségünket. Nem érdekel a pénzhiány, nem foglalkozok a balhékkal, jóllehet tudom igazi nagy teljesítmény csak megfelelő hátországgal képzelhető el. Rossz idők járnak ránk. Nincs nemzet, nincs ország, nincs irányítás… De ilyenkor eszembe jut a Csillagok háborúja mottója;
„A lehető legrosszabb helyen, a lehető legrosszabbkor éltek. Nem csoda, ha hőssé lettek.”
Srácok, lányok! Mutassátok meg! Mutassátok meg, vízben, földön, levegőben, mutassátok meg, hogy ÉL MÉG A MAGYAR!!! Csakazértis! Magatokért és értünk, akik veletek együtt szeretnénk megkönnyezni a magasba kúszó magyar zászlót és a világ legszebb és legszomorúbb Himnuszát!!!
Citius, altius, fortius!!!
