Most azoknak szól az éjjeli szerenád, akik bátorítanak. Akik veszik a fáradtságot, megjegyzést írnak. És főként azoknak, akik felhívnak, akik SMS-t írnak. Fura, megdöbbentő és mégis hízelgő volt hallani, hogy egyesek megkönnyezték a bejegyzéseket. Nekik csak annyit, amivel én is biztatom magam, akik sírnak, azokat megvigasztalják.
Nem akarok nagy szavakat írni, jóllehet tudom, mindig pózolok, mint egy buta ejtőernyős, aki egy színpad közepén landol…
Köszönöm a barátaimnak, hogy velem vannak. Hogy mondja Ákos? De nem szó szerint idézek… Velem vagytok most is, amikor a szemetekkel érintitek a lejegyzett gondolataim. Bennem vagytok és én bennetek.
Ma azt mondták nekem, állítsam meg ezt az ámokfutást. Azt mondták megbolondultam, megbuggyantam és mikor leszáll az est az elmém elborul.
Azt üzenem, hogy ez az őrület az egyetlen reményem. Ez az őrület tart életben, ez mozgat, hajt, űz és kényszerít.
Azt is mondják, lépjek túl a saját árnyékomon. Álljak elébe. Legyek őszinte. Erre azt felelem, most is előtte állok és vallok.
Egyébként, ismét felütöttem a Bibliát, véletlenszerűen. És mit ad isten?
Jób könyve 3/20-26:
20. Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?21. A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.22. A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.23. A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.24. Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.25. Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.26. Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Tanár úr! Ugye nincsenek véletlenek?
