Apu mondta, hogy a Kárpátalja könyvet ne hozzam,
Mert nem bírom majd cipelni.
Aztán jött anya, mint aki költözni készül
Koporsóhosszú táskájával, ajka kékült.
Két kicsi könyvet engedett Apu mégis;
Néhány Arany balladát,
Meg egy apró, puha fedelű Bibliát.
Aztán bemondták a rádióba,
hogy ordít a sziréna a Kárpátokba’.
Elindultunk Betlehembe
Két gatyával,
almával a zsebembe
Kented a vajas kenyeret
Szétmaszatoltad
Anyu sírhat. Eleget.
Apu űzi a kocsit, nem is hajtja,
Anya félve, pityereg.
Otthon maradt a kis kezeslábas,
Ez a gondja.
Mit ad majd a kisdednek,
Ha fázna.
Már bánja,
Hogy velünk jött.
Apa kegyetlen
Nem fordul vissza.
Csak az ideget issza.
Cukor nélkül, feketén.
Elindultunk Betlehembe
Két rágóval a zsebembe.
Hagymát nem tettek
A szendvicsembe…
A határon katonák
"Ne dicsérjétek Adonájt…"
Súgja apám, pedig dúdolná:
"Felkelt a Napunk
István a mi urunk…"
-Sztepán Bandera?
Kérdezi a biztos úr
Félünk piszkosul…
Romlik az étel, meg a falu.
Kicsiny falum ott születtem én
Nincs már ott nyelvtan, hősi költemény…
Kátyúkráterek, lomha nagy gépek
Sóval etetnék az ősi földet.
Üszkös, kormos, őszi fák
Siratják az őszülő Tiszát.
Hegyoldalban gurul a turul.
Útnak volt útban talán.
Nagy zászlók hirdetik;
Miénk itt a föld! Kérkedik;
"Idáig a muszka sem lát,
Átnevezzük az iskolád!"
Aztán, valaki megtöri a csendet
A hoholok írják a rendet;
A férfinak menni kell!
Szakad a családi kötelék,
Holnap már úgyis ágyútöltelék…
Tagadja, hogy magyar
Tagadja, mint Péter az urat.
A katonatiszt nagyban mulat.
-Kutya! Nem szolgálhatsz két urat!
Fütyül az éjjel, sziréna tépi szét,
Magyarul hallok-e még misét?
Hallom-e még, ahogy anyám mondja:
-Frissen sült, ropogós a szalonna…
Olvasnék én neked, ha értenéd.
Olvasnék én neked, hogy a magyar vitéz
Levágta a sárkány mind a hét fejét…
Jönnének haza. De már nem hiszik.
A határban fekete tisztek.
Vicsorgó foggal kérdezik:
- Kiben hisztek?
- Meghalt már - felelik. Halott.
Nyelvében sem él, csak dadog.
És ha mégis, érteni akarná,
Küszködve, felirattal álmodná…
