A minap egy fantasztikus fotót pillantottam meg az Instagrammot böngészve. Egy szemvillanásig azt hittem, hogy olyan perspektívából láthatom a Parlament kupoláját, amihez még nem volt szerencsém. Aztán rögvest eszméltem, nem is Budapesten, hanem Bécsben járok.

A lenyűgöző adottságokkal rendelkező kupola nem az Országházhoz, hanem egy templomhoz tartozik. Aki járt márt az osztrák fővárosban és végighajtott a Mariahilfer Gürtelen, az talán le is döbbent mennyire hasonlít az impozáns templom kupolája és a Parlament ékessége.

A hasonlóság pedig nem a véletlen műve. A bécsi Győzedelmes Szűz Mária templom 1865 és 1875 között épült. A megálmodóját Friedrich von Schmidt, vagy magyarul Schmidt Frigyesnek hívják. Ez a történet részben róla, részben tanítványairól szól, meg arról, hogy Európában semmi sem véletlen és Firenze, Bécs, valamint Budapest között olyan kötelék alakult ki, ami a mai napig turisták millióit vonzza…

Egy németből lett osztrák...

Friedrich von Schmidt németnek született, ám a történelem úgy hozta, hogy alkotói öröksége többnyire az Osztrák-Magyar Monarchia területére esik és az osztrákok körében mai napig olyan népszerűségnek örvend, hogy a sógorok teljes mértékben magukénak érzik.

Talán az építész sem ellenkezne, már csak azért sem, mert ugyan családja részben baden-württembergi gyökerekkel rendelkezik, olyan megbecsülésben, mint amiben Bécsben lett osztályrésze, talán sehol sem kapott.

Friedrich Schmidt Stuttgartban járt gimnáziumba, majd a város Polytechnikumában tanult tovább. Nyaranta pedig a kölni dóm építkezésein dolgozott, ahol kiderült, van tehetsége a kőfaragáshoz is. Saját bevallása szerint ott a kölni dóm árnyékában alakult ki vonzalma a középkori építészet iránt. Talán nem nehéz ezt megérteni, mit érezhetett kölyökként, ha Köln szívében felnézünk a dóm közel 160 méteres tornyaira. Szinte törpének érezzük magunkat a a középkori örökség tövében.   

Schmidt története úgy folytatódik, hogy kőfaragó és kőműves mesterlevelet is szerez, és a Rajna-parti városban és tehetségével, szorgalmával olyan hírnévre tesz szert, hogy a helyi rajziskolába meghívják oktatónak.

A tehetséges építész vállalkozásba kezd és Köln környékén több lakóház és templom dicséri a munkásságát. 1856-ban olyan megbízást nyert el, ami teljesen lázba hozta. Quedlinburgban egy neogótikus templomot építhetett. Ekkor már szerte németföldön elismert ember; maga IV. Frigyes Vilmos porosz király emeli nemesi rangra. Ugyanebben az évben a berlini építészeti akadémián építőmesteri vizsgát tesz. 1857-ben pedig megnyeri a berlini városházára kiírt pályázatot. Egy évvel később - a Habsburg Ferdinánd Miksa támogatásával -, Leo Thun vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezte az 1776-ban alapított, milánói Brera Akadémiára, ahol az imádott középkori építészet rejtelmeibe vezethette be a hallgatókat. És persze eleget tesz a helyi megbízásoknak is, észak-olaszországi templom-helyreállításaival a nemzetközi szakma figyelmét is felkelti; mindenütt elismerően beszélnek róla.  Annak érdekében, hogy még több munkát nyerhessen el az evangélikusnak keresztelt professzor katolizál. Amikor Lombardiát elszakítják a Monarchiától (1859) Schmidt tanár urat kinevezik a bécsi Képzőművészeti Akadémiára (Architektenschule der Akademie der bildenden Künste), és naná, hogy itt is a középkori művészet a tárgya.

A bécsiek pedig akkor zárják végképp a szívükbe, amikor a Szent István-székesegyház Császári és Királyi Építési Bizottságába beválasztják, és a Steffl vezető építésze lesz. Schmidt mer nagyot álmodni; terveket készít a székesegyház befejezetlen déli tornyához, ám erről a magas költségek miatt a város lemondani kényszerül, de így is az ő keze munkáját dicséri a templom tetőszerkezete, és a nyugati homlokzat renoválása.   

Marad ideje arra is, hogy Bécsben és a környéken több templom és épület terveit is elkészítse. Főműve mégis egy középület lett. Néhány hét múlva, az energiaválság ellenére is itt, ez előtt az épület előtt nyitják majd meg a híres-nevezetes bécsi adventi vásárt, itt isszák majd a drága puncsokat a magyarok, a még drágább bögrégből és falják a sajtos krajnai kolbászt az osztrákok. Igen, jól gondolják; a Wiener Rathausról van szó, azaz a „bécsi tanácsházáról”. Ez a csoda a világ egyik legszebb neogótikus épülete. A sógorok 30 millió téglát és 40.000 köbméter terméskövet használtak fel hozzá. Árkádos udvarának területe 2.804 négyzetméter, ezzel Európa egyik legnagyobb belső udvara.

A díszterme 71 méter hosszú, 20 méter széles, és 18,5 méter magas. Ha a katasztrófavédelem egyszer engedélyezné, itt akár 1.500 pár is keringőzhetne egyszerre Strauss Kék Duna dallamaira. A tornya 97,9 m magas, a tetején pedig egy 3,40 m magas páncélos lovag óvja a várost, 6 méteres lándzsájával. Őt egyébként a helyiek az Eiserner Rathausmann, azaz vasas tanácsháziembernek becézik, és Bécs egyik jelképe. A vasas bátya lába is hatalmas, ha cipőt kellene neki venni Deichmannéknál, akkor 63-ast kérne, már ha lenne ekkora méret!

Talán csak egy középülete lett még ettől is pompásabb, a Fogadalmi-ház, a Sühnhaus, azonban ezt a mesterművet már csak rajzokon tekinthetjük meg, mert a második világháborúban találat érte és a bécsiek nem építették újra… A bécsi kiskörúton, a Ringen már csak egy tábla jelzi, hogy itt állt…

Mondom a bécsiek úgy tisztelték Friedrich von Schmidtet, mint egy félistent. 1883-ban díszpolgári címet adományoztak neki, majd három évvel később, az akkor már dús pakompartú, harcsabajuszú császár, akit nálunk Ferenc Jóskának mertek becézni, és Hasektől tudjuk, hogy még a kocsmában is illett az ábrázatát kereteztetve megjeleníteni, és a légypiszoktól megóvni, szóval őfelsége „Frnacjoszef, az első ezen a néven”, bárói címmel tüntette ki. Sírhelye is a tisztelet jegyében készült, emlékét szobor őrzi a belvárosban, és a Stephansdom faláról sírfelirattal ellátott domborműve tekint le ránk.   

Egy Leonardóval vetekedő zseni 

Ám ez a kis írás nem egy német-osztrák építészeti esszé. Ezek a sorok egy mélyen európai, sőt nyugat-európai ember rajongó sorai. Ezek a sorok azt kívánják bizonyítani, hogy Firenze és Budapest között oly élénk az építészeti kapocs, ami már említésre méltó. Nem számít az 1000 kilométeres fizikai távolság, meg Európa közös örökségéről, közös gyökérzetéről beszélünk. Arról az Európáról, ami ezer apró szállal kötődik össze.

Ennek egyik igen érzékletes példája a Filippo Brunelleschi, Friedrich von Schmidt, Steindl Imre tengely. A firenzei dómtól indul az utazásunk. Onnan indul, hogy a firenzei dóm, 1418-ra majdnem elkészült. Csak majdnem, mert a kupolája hiányzott. És akkor ott, abban a pillanatban, azzal a technológiai tudással senki nem tudta, hogyan építsék meg, mert az ókori idők óta sehol nem építettek ekkora kupolát! Tessék belegondolni, hogy a firenzei dóm, még ma is a világ 4. legnagyobb temploma! Szóval a korabeli habarcsok csak napok múlva szilárdultak meg, és a mesterek még nem ismertek olyan technológiát, amellyel a hatalmas állványzatot kívánó kupolaépítést helyettesíthették volna.

És ekkor jött a zseni, ekkor jött Filippo Brunelleschi, aki egyszerre volt matematika és fizika innovatív tudora. Hosszú, álmatlan éjszakák után kitalálta, hogy a vastagabb belső héjban, 64 rejtett, spirálvonalban felfelé haladó bordát hoz létre, így a kupola szerkezete önhordóvá válik, és nem kell aláállványozni a teljes építkezés ideje alatt. Egyébként az építkezés méreteiről sokat elárul, hogy Brunelleschi mintegy 4 millió téglát használt föl a kupolához, nem is szólva a gerendákról és más beépített anyagokról. A végeredmény még mai szemmel is elképesztő; a kupola átmérője 45 méter, magassága 91 méter, a tetejét 463 lépcsőt megmászva lehet elérni.

Brunelleschi ezen túl az építőanyagok szállításhoz is több gépet talált ki. Ezek egyike az első tengelykapcsolóval ellátott emelődaru volt! Tegyük sietve hozzá, hogy a 15. század első felében járunk!

Hogyan lett Friedrichből Frigyes?

Most ugrunk egyet és visszatérünk Friedrich von Schmidthez. Ezt a talján zsenialitást, ezt az emberi találékonyságot, ezt a hihetetlen tudást ismerte fel a német-osztrák mester a középkori építészetben. Megérezte a középkori lángelme zsenijét, azt a vágyat, hogy ércnél maradandóbbat alkossanak, hogy a csipkés templomtornyok a mennyország kapujáig érhessenk.

És persze Friedrich von Schmidt magyarokat is tanított. Nem is akármilyen nevekről beszélünk; Steindl Imre, Schulek Frigyes, Schulcz Ferenc, Petschacher Gusztáv, Aigner Sándor, Foerk Ernő, Hofhauser Antal állnak a lista élén!

Schmidt 1862-ben Wiener Bauhütte néven önképzőkört is alakított. Schulek, Schulcz és Steindl nevei az alapítók között szerepelnek. Sőt, Schulek még választmányi tagként, pénztárosként, sőt elnökként is szerepet kap a jónevű építészeket jegyző társaságban.  

Akkor most lelki szemeinket Budapest felé fordítjuk; nyugodtan kijelenthetjük, hogy az építészet iránt csöppnyi fogékonyságot sem mutató, laikus számára is feltűnő lehet, hogy a firenzei dóm kupolája, a bécsi Kirche Maria vom Siege, meg az Országház ámulatba ejtő kupolája rokon, és a két utóbbi ugyanannak a zseninek, ugyanannak az emberi leleményességnek, mesterségbeli tudásnak, és persze stílusnak állít emléket.

Jó elrévedezni ezeken az épületeken. Jó kimondani, hogy Firenze, Bécs és Budapest végtelenségig fotózott építészeti csodái egy vérből valók. Jó tudni, hogy Firenze ékessége, Bécs egyik legszebb neogótikus temploma, meg a sok ezer kilomét hosszú Duna-part legszebb épülete vér szerinti rokonok.

Én pedig ülök Nyíregyházán és mosolygok. Mosolygok, hogy először egy Pesten íródott regény,  Szerb Antal Utas és Holdvilága miatt vágytam Firenzébe. Mosolygok, mert némettanárunk Szták tanár úr miatt mindet is meg kellett tanulnunk a bécsi Stephansdomról, meg a 137 méter magas tornyáról. Mosolygok, mert görögkatolikus vagyok és álltam már az eredeti, pócsi, könnyező Mária ikon előtt. Elrévedezek, mert Schulek Mátyás-temploma, meg Halászbástyája, Steindl Imre Országháza nélkül én nem az a magyar, büszke, európai magyar lennék, akinek magam most érzem…

És tudom azt, hogy Friderichből úgy lesz Frigyes, hogy a professzor tervezi meg többek között a pécsi székesegyház felújítását is. A magyar pedig egy hálás nép, akit szeret, azt magyar névvel ajándékozza meg!

Aztán lehetne még arról írni, hogy vajon a mai honatyák, honanyák mindegyike tudja-e hogy micsoda megtiszteltetés abba az épületbe belépni, amely elkészültekor a világ legnagyobb épületének számított és bizony ismerjük el, egy olyan régi, aranykorbéli Magyarországnak állít méltó emléket, amikor nem csupán 19 „vármegyének” voltak darutollas főispánjai…