Induljunk a haltól. Talán azért, mert ahogy én látom a szlávok jóban vannak a hallal. Most éppen a sprotnitól indulok. Ennek a maximum 16 centiméterre nyújtózkodó, kis halacskának nem csupán a Balti-tenger országaiban van tisztessége. A heringfélék közé tartozó kis sneci, ugyanis puha, füstölve, jó minőségű olajban tárolva, pedig pompás eledel, egy kis lengyel, lett, vagy éppen ukrán vodkával kísérve pedig amolyan macsós reggeli. Szerintem Krisztus urunknak is ízlene!

Talán el sem hinnéd, hogy a Litvániában füstölt, de Lengyelországban csomagolt és Ukrajnából az asztalomra került (köszi Hajnalkám!) sprotniról nekem hogy, hogy nem, Sevcsenko jutott az eszembe. Na nem a focista, hanem a Tarasz, akinek Budán, közel a külügyminisztériumhoz, meg a rakparthoz még egy teret, meg szobrot is szentelt a magyar emlékezet.

Sevcsenko az ukrán Petőfi, vagy az ukrán Burns. A legnyomorúságosabb jobbágysorban születtet kisfiú 11 évesen még a szüleit is elveszítette, a Jóisten azonban úgy akarta, hogy nevét a világirodalom is megőrizze.

Sevencsko az oroszokat is elbűvölte, pedig ő ízig-vérig ukrán maradt. Ukrán volt, amikor kamaszként először találkozott azzal a szóval, hogy "elnyomás". Ukrán maradt az orosz Szentpéterváron és ukrán az akkor éppen Lengyelországhoz tartozó Vilniusban. Sevcsenkoért rajongtak az orosz, a lengyel és persze az ukrán értelmiségiek is. Ám az orosz hatóságok, még maga a cár is üldözték a "gondolatai" miatt. Üldözték a sorai miatt. Verseit Németországban jelentették meg, mert hazájában nem lehetett. II. Miklós cár, akit Európa csendőreként tartottak számon, aki a 1848-49-es szabadságharc leverésében is kulcsszerepet játszott, saját kezűleg írta Sevcsenkóról; „Szigorúan tilos írnia és festenie”. Forradalminak ítélt tevékenysége és néhány lázítónak mondott költeménye miatt letartóztatták. Bíróság elé került, börtönre ítélték. Pedig akkor már a kijevi egyetem hívta volna rajztanárnak, professzornak. 47 éves korában halt meg. Az ukrán Petőfinek majdnem kétszer annyi jutott, mint a mi Sándorunknak.

És akkor ma egy Medvegyev nevű politikus azt találta büfögni, hogy az ukránokra senki sem fog emlékezni... Táváris, hát ezt mondták az ezerszer alázott magyarokra, azokra a magyarokra, akik ellen 1849-ben, meg '56-ban is túlerővel tetszettek megérkezni.

Ezt mondták az észtekre, lettekre, litvánokra, na meg ezt a lengyelekre, akinek az országát háromszor is fel tetszettek osztani, mégis élnek, mégis boldogulnak. És így lesz az ukránokkal, akikben éppen most tetszettek felébreszteni a nemzeti szívet, akik éppen most gondolják, hogy mi magyarok nem nekik szurkolunk....

"– Mi oka, hogy amint nőttem,

Engem nem szerettek?

És alighogy kivirultam,

Már ifjan megöltek?"

(Sevcsenko)