Szijjártó Péter a konzervatívoknak szurkol. Mármint a republikánusoknak. Meg a kormány is. Ezt most mosolyogva mondta Amanpournak. Azt hiszem és sokkal megengedőbb vagyok; én magunknak szurkolok. A Leslie Nielsen klón, Joe Bidennek szurkolok, hogy képes legyen azt a kurvameredek lépcsőt megmászni, ami az Air Force One fedélzetére visz. Uncle Joe-nak szurkolok, hogy legalább addig ne felejtse el Mahmoud Abbas nevét, amíg az összes fotós le nem nyomja a fényképezőgépe exponáló gombját. Azért szurkolok, hogy eszébe jusson Betlehembe érkezett és ott, abban a városban 2022 éve született VALAKI, aki a legnagyobb tanítónk lehetne, ha nem érdekek, hanem a szívünk vezérelne bennünket.
Azt kívánom a Biden-adminisztrációnak, hogy jó gyorsan gondolják át a világ jelenlegi állapotát. Hogy a kurvaerős, EURO-nál is jobban teljesítő dollárba bele fog dögleni Európa. Hogy a britek hesszelése után nézzék meg, hogyan teszik tönkre az Óvilágot. Azt, amit pontosan keményen dolgozó amerikai polgárok segítségével építettek újjá ’45 után. Azt, ahonnan a Mayflower elindult. Azt, ami nélkül nincs USA. Emigráns németek, britek, franciák, írek, olaszok, spanyolok, oroszok, lengyelek, magyarok stb. nélkül nincs Egyesült Államok. Ugye tetszik érteni? Kultúra, kereszténység, a "malter" nélkül nincsenek felhőkarcolók, meg V8 benzinfaló motorok, amerikai konyha, gyorséttermek, Holdraszállás, meg Hollywood... Nincs.
Nem akarok én haragudni a „világ csendőrére”, de amikor éppen a szappanbuborékká válik a „magyar álom”, akkor egy picit nehezebben alszom, hogy ebből a szarságból hogyan mászunk ki. Persze írok én minden cárok cárevicsének is, hogy ezt a Rettegett Iván, meg Nagy Péter gúnyát nyugodtan ledobhatná már és visszakönyöröghetné egy kis békéért cserébe az einstandolt jachtokat, aztán mehetne szabadságra, kék tengerek végtelen végére... Csak először, hívja haza az összes Kalasnyikovval felszerelt Szását, Szergejt, meg az összes Vlagyimirt...
A szüleimtől kérdezem, hogy volt akkor, az ántivilágban? De azt hiszem, azon kívül, hogy a meghurcolt apai nagyapám, és a rendszerellenes sehol munkát nem kapó nagymamám háztartásában négy szilva is nagy dolognak számított, már ők sem emlékeznek arra pontosan, milyen nehéz lehetett az ötvenes években. Édesanyám azt mondjam nekik mindig kolbászok lógtak a spájzban és csirkét rántottak még a hétköznapokon is. De hát nagyi mesélte, hogy a kőbrutál Rákosi-rendszer közepén nagyapám éjjel hurkot rakott ki és ha mást nem, hát nyulat ettek… Jó is az pörköltnek.
És most itt ülök a legszebb nyárban, a közepén, telihold éjjel, csodanappal, ha felkel a Nap és közben csalódott vagyok. Iszonyú csalódott. Világban, döntéshozókban, politikusokban. És ráadásul még az eső is nagyon hiányzik. Meg az az illúzió, hogy felfelé megyünk, hogy növekszünk, nem lefelé a töpörödés, a töredezettre húzott, régi nadrágszíj felé...
1999 életem első szavazásán behúztam, hogy irány a NATO, 2004. május elsején Zajácz D. Zolival vezettük az NYTV műsorát, hogy végre bent vagyunk. Az unióban.
Büszke európai polgár is lehetnék, ha nem gázkazánom lenne, ha nem olvadna, értéketelenedne el a megtakarításom, ha nem kellene matekozni, vajon beleférek-e még a rezsicsökkentett világba? Ha nem kerülne az EURO árfolyam miatt egyre távolabb a külföldi nyaralás. Ha egyszer olyan beosztást lehetne csinálni, hogy nyugodtan ki tudjak venni két hét szabit. (Na tessék, még nyafogok is…)
És nézem Joe bácsit, ahogy a százmilliós (dollárban, most éppen 397 Forint a középárfolyam) ígéretek után elhagyja Betlehemet. Botorkál felfelé a Boeingre és közben arra gondolok, hol nem cseréltem még le az izzót LED-re, hogy de kéne egy jó napelem, hogy a társasház szigeteltetését tavaly mi a péniszért nem nyomtam le a 4 tulajdonostárs torkán.
Vagy miért nem születtem legalább amerikainak. Akkor vénségemre még elnök is lehetnék. Mondjuk Danny Devito klónja...
S elindulnék nagy szellemkéntRendet rakni a világba'.Ahol baj van, Robin HoodkéntLőnék én minden irányba,Ahol meg jó, ott kiskabátLennék egy milliomos fián,Vagy Télapó, hogyha lehet,Télapó halott indián...
