Milyen hangot ad ki a megszakadó szív?  Vagy, amikor törik? Szakítanak-e egymással az örök szerelmet esküdő őrangyalok?

És milyen hangja van a szerelemtől repülni képes, frissen nőtt szárnyaknak?

Elmosolyodik-e az isten, amikor azt hallja; igen!

Tudtad, hogy az összes igen a templomokban lakik? Az összes igen. És milyen hangnemben íródik a szerelem? Mit írnál a partitúra elejére? Piano? Forte?

Melyik nyelven a legszebb, ha azt hallod; szeretlek?

És amikor minden összetörik, amikor elhallgat benned a madár, akkor mennyi idő múlva érkezik a tavasz? Várhatók-e még fagyok? Nagy lesz, vagy apró a nyár? A fák alatt a szerelem, vagy az éhes farkas jár?

Az égig nyújtóznék, de még költőnek is apró vagyok. A csillagszedőnek szegődtem, de csak a mocskos dohányt töröm, hogy bódult pipázók jósoljanak nekem egy mesés holnapot.

Madárjósok néznek az égre, indiánok táncolnak a tűz körül és sámánok dobja falja a parazsat, de idelenn idegen minden arc, minden szív, idegen minden nyelven a nevem, mint anyját nem ismerő gyermek lesem az utat, melyen már látnom kéne, hogy a végén te mosolyogsz…

Aztán egyszer csak a semmiből vádlón megállsz mellettem. Te vagy az utolsó bíróm, te vagy az ítélet és az ajándék. Felrovod nekem minden bűnömet. Aztán megmosod a lelkem. Egy körömkefével, alaposan. Megölelsz és elbőgöd magad.

- Többet nem tudok – mondod szelíden.

- Nem is kell – szipogok, csak mert férfi vagyok és kettőnk közül az egyiknek illik tartania magát. A nőnek meg nem. 

Tudtad, hogy a nők könnyei leszivárognak a mélybe, ott a cseppek összeállnak és abból lesznek a gyémántok?