Nagymamám konyhájában, mint makacs, kitoloncolhatatlan albérlők boldogan éltek az illatok. Hiába a rendszeres festés, hiába a rendszeres takarítás, ezek az illatok nem távoztak. A kredenc fája, az elmosott, mégis a nagy ünnepi ebédeket őrző fazekak, edények, de talán még maga a saválló, semleges eszcájgok is őriztek valamit, a szeretettel főzött nagy ebédekből.

Egyszer, sokáig álltam egy kihúzott fiók előtt és arra gondoltam, hogy ezek a régi kések, villák, kanalak mind szentek, mert hozzáértek a nagymamám, nagypapám szájához, ők voltak azok, akik minden áldott, istenadta napon ott voltak velük, szolgálták őket. És bizony ezek a kanalak, villák, kések meg is tudtak szólalni… Beszéltek, újkrumpliról, amit az újhagyma, a házi zsír, meg a szerelmetes színű paprika tett ellenállhatatlanná, a finoman panírozott rántott húsokról, és a hozzájuk felszolgált, zseniális, tejfeles uborkasalátákról.

Meg a délelésekről, amikor a mosogatóban várták, hogy megtisztuljanak és aztán az ozsonna, a vacsora idején újra, szent tisztaságban kerüljenek elő. Furcsák ezek az eszközök, amit nap mint használunk. Mert őriznek belőlünk valamit. Társíthatjuk őket, mélázhatunk valamin, amit csak mi tudunk. Kis titkokat. Emléktöredékeket. Olyanok ezek, mint a porszemek egy kabát zsebkorcában. 

Hamvas az ágyról írja, hogy az bizony külön univerzum. Ágyban születünk, ágyban halunk meg és az életünk egy harmadát ágyban töltjük. Ott álmodunk, szeretkezünk, szenvedünk… Az ágy egyszerre bölcső, a fáradtságot szivacsként magába szívó eszköz és persze ravatal is.

Egyszer megfigyeltem, milyen műgonddal készítenek ágyat maguknak a Nyíregyházi Állatpark orángutánjai. Ahogy tologatják a szalmát, ahogy körberakják rongyokkal és ahogy aztán nagyon boldogan és persze holtfáradtan belefekszenek, az százezer év ágykultúráját idézte fel bennem…

És fura dolog ez. Nagymamám kredencében többféle mintázatú kés, villa, kanál is lakott. Innen-onnan vándoroltak ide, mint az emberek Európába. És békésen éltek egymás mellett. Többségben persze a nagy Szovjetunióból jöttek. NERZS felirattal, de voltak köztük alumíniumból készültek, girbék és gurbák, leszázalékolt, veterán és fogyatékkal élő evőeszközök is, akiket én bizony gyakorta diszkrimináltam, ellentétben papóval és mamával, akik egyszerűen nem tettek különbséget az evőeszközök, akárcsak az unokák között. Egy rudi mindenkinek. Egy kóla. Egy százas.

Az én modern konyhában már minden nagyon skandináv, egyszerű, az evőeszközök ugyanolyanok és szelektálva kerülnek a fiókba. Mégis van köztük egy kanál, egy villa, meg egy süteményes kisvilla, akiket nagy becsben tartok. Csak én ismerem a történetüket. Csak én tudom, miért laknak ott a többi, design és méregdrága eszcájgok között…

Egyszer majd megírom a történetüket. Egyszer majd, amikor az evés, nyelés, emésztés nehézségeikről írok. Egyszer, amikor elindulok a szervek országútján és mindegyikről írok egy mesét. Nem csak az agyról, a szívről, hanem a gyomorról, a bélről, a májról, a vesékről… Egyébként valóban fehér, a fehér májú nők mája? 

Persze, ha orvos lennék, akkor tudnám, hogy a hiperszexualitás a máj károsodásával lehet összefüggésben, nem bomlik az ösztrogén, a szerv valóban kifehéredhet és a hölgy azt érzi, csillapíthatatlan az "étvágya" és falni kezdi a mindig is "ártatlan" férfiakat...

Jajj, de június, meg nyár van. Itt közelegnek a szabadmellű örömök, a fehér éjszakák és én a fehér májakra gondolok, meg nagy evésekre, meg arra, hogy gyönyörű sonkája nem csak a füstölőnek lehet, de egy buja nőnek is, hogy a kolbász meg nagy úr, de ha lácsú, puha, akkor az biztosan nem nyer gasztroversenyt sem…

Jól kitalálta ezt a Jóisten, hogy mi itten ebben a földi paradicsomban akár még jól is érezhetnénk magunkat. Ha éppen nem háborúznánk, ha megbecsülnénk a szerelmet, az életet, ha rádöbbennénk, ezer fontosabb dolog van a „dolgoknál”, pénznél, kivagyiságnál, hiúságnál, meg a sértettségnél.

Te! Vettem petrezselymet, meg bazsalikomot, rendszeresen öntöztem, most meg a Medárd napi özönvíz is locsolta, szépen kerekednek, cseperednek. Lesz ebből még nagy, boldog evés. Lesz még ebből délutáni szieszta; béke, szerelem, ölelés…