A pontyból ki kell szedni, cibálni, vágni a keserűfogat. Egyetlen keserűfog elrontja az egész levest. Édesapám, aki ügyesen pucol halat, sose mondta. Holnap majd felhívom, hogy elmúltam 20, elmúltam 30, és elmúltam 40 és most kell megtudnom, hogy a keserűfog, mindent elront?

Ma éjjel nekiállok és megkeresem az élet keserűfogát. Én a pontyot éles késsel fogom pucolni. Levágom róla a pitykés-pikkelyes kabátot és szép filékre bontom. Ami marad az legfeljebb a harag és az mehet bele az alaplébe.

Voltam egy születésnapon. Sóstón. Ott egy nagy kondérban január végén bajai halászlé rotyogott. Na azt hirtelen kell főzni. Nem szórakozni a passzírozással meg alaplevezéssel, hanem megtalálni a hagyma, hal, paprika szentháromságát és főzni a lét, mint a halászok istene. Édesanyám olyan gyufaszál tésztát adna hozzá...

Te! Ne aludj már! Hol jársz? Mit álmodsz? Kék ott a part, nagyok a sziklák? Le lehet róluk ugrani a vízbe? Te ott olyan a víz alatt, mint egy nagyra nőtt akvárium? Te! Hallod azt sem tudom, milyen az illatod az éjjel, de ahogy futottam a tó körül a meki felől mézillatot áraszt egy sor virág és ott, akkor abban az illatban téged éreztelek. Csak Téged.

Hallod? Tényleg alszol? Nekem most beszélnem kell! Hallgass meg! Tékozlom az időmet. Éjjel kiállok az ablakba, hiszen ismered, és osztogatom. Egy hajléktalannak adtam 10 évet. Nagyvonalú voltam. Reggel visszahozta, letette az ajtóba. Én meg könnyeztem, mint egy pulya. Tíz egészséges, szerelmetes, hasznos év. És én csak úgy odaadtam volna. Az meg visszahozta. Mint egy drága mobilt. Egy köpcös pénztárcát. Visszahozta. 

Te ismered a Petri verset? Azt, azt! „A napsütötte sávig…” Hallod, Baudelaire jutott róla eszembe. Az egy dög megvan? Lőrinc fordította. Tudod, sétálnak a kedvessel és valami kutyatetembe botlanak, ami felpuffadt, beköpték a legyek, mozognak benne a pondrók, a nyüvek és a költő jól megbíztatja a fiatal, feszes bőrű, tüzes babáját, hogy majd kedves, te is ilyen leszel. Ha eljön az idő. A kívánatos húsból, egy darab dög…

De Petri sokkal, de sokkal többet mond. Petri poklot jár. Petri 20 forintot ad egy kék szemű, emberi mivoltából kivetkőzött, alkoholista nőnek, aki viszonzásképpen testi szerelemmel fizet. De hát milyen ez a test… Édes istenem… Pont olyan, mint az a pokoli bugyor, amibe lerántja a költőt, aki végig attól tart, hogy megkoszosodik angyaljelmeze, a világos zakója… Te, Petrit kellene felolvasni ennek a tökéletes május éjszakának. Kimenni a szigetre, ahol most már egy nagy, sárga Nyíregyháza felirat manifesztálja, amit eddig is, mindig is tudtam, hogy a Bujtos a város, szíve, gyökre, identitása, önazonossága, hogy ez kérlek Nyíregyháza…

És itt kellene reggelig 100-szor, ezerszer felolvasni a Petri verset, amíg a hajnal, a napsütötte sáv fel nem oldozna, amig a májusi hajnal magához nem ölelne, a körutat és engem és azt már egyedül nekem suttogná; nincs már vesszőfutás, nincs már büntetés, nincs már halál, csak a szerelem van, csak az jön haza, akit annyira vártál, az költözik hozzád, meg a napfény, meg az érett (manierista) tavasz…