Az őszinte zöldek őszintén nekikeseredtek. A vitákat generáló szökőkút, elvitte az orruk elől a show-t. A nagyszabású beruházás még nincs készen, ám mivel a kivitelező a próbaüzemig jutott, a városvezetés hétfőn meghívta a sajtót; tessék rácsodálkozni az új „látványelemre”. A szökőkút pedig jött, látott, győzött. Zenél, a vízsugarai az égbe szöknek, filmet lehet rá vetíteni, a környezete megszépült, 43 előnevelt facsemete, meg egy halom zöld is a földbe került köréje. Van, aki Kassát, mások pedig, egy kis kincstári optimizmussal, meg nyírségi hiúsággal, már-már Barcelonát emlegeti. A városvezetés büszke, sietve teszik hozzá; teljesen átalakul Sóstó képe, megszépülnek a sétányok, „teret nyitnak millióknak”, a rekortán is hibátlan lesz, meg a nagyon kulturáltak a WC-k, melyeket már nem csupán apróval, hanem bankkártyával is használhat majd a falu apraja-nagyja.
A zöldek pedig őszintén fanyalognak. Hiába hódítja meg, - szerintük - a másfél milliárdos (az egész beruházás ennyi) „giccs” az egyszeri emberek szívét, hiába lájkolják, kommentelik örömmel a megvalósulását, hiába lett insta- és face-téma a „kút”, ők kitartanak amellett, hogy Sóstó a környezetvédelem szent ügye. A nem túl széles körűre sikeredett polgári vétó, pedig vesztett az ügyön.
Nekik is igazuk van. Csak éppen árnyalni kellene a képet. Amikor egykori évfolyamtársam, a "zöldlelkű" Fekete Éva azt mondja, hogy bármennyire is tetszetős az átlagpolgárnak a beruházás, ebben nincs zöld gondolat; ezért élő, koros fákat kellett feláldozni, akkor simán igazat lehet adni neki. Amikor azt mondja, a globális felmelegedés közepette ilyen összegeket klíma- és természetvédelemre kellene fordítani, akkor is igaza van. Amikor a néma fák helyett beszél, érvel, magyaráz, akkor (mindig is) igaza van.
És ne tessék meglepődni, de igaza van a „városnak” is, amikor azt mondja; évtizedek óta az a terv, hogy Sóstó idegenforgalmi központtá alakuljon. Évtizedek óta az a terv, hogy egy új, jövedelmező ágazat vesse meg, végképp a lábát a városban. Ebből minél többen meg tudjanak élni; legyenek vonzó szállodák, mesés, vendégcsalogató környezet. Sóstó felébredjen Csipkerózsika álmából és az az ékszerdoboz, amit az itt élők évszázadok óta nagy becsben tartanak, a távolról érkező turisták körében is közismertté váljon. És ha így, akkor ki kell mondani; bármilyen épületet, látványt, sétányt, akármit építünk Sóstón, az ma már csak úgy lehetséges, hogy valamit a természettől veszünk el, legyen szó strandról, élményfürdőről, skanzenről vagy éppen az imádott állatparkról. Igen, ehhez fát is kell kivágni, ha építkezni és szépítkezni akarunk…
Hogy ez így meredek? Az szent igaz! De nem megy másképp! Mert hic en nunc, így dönt egy reálpolitikus. Pénzt nem küld vissza. Mert végeredmény centrikusak. Tudták, hogy nem csupán egy szökőkútról lesz szó, hanem az ügyről. Az ügy pedig a város gazdasági jövője. Aztán, azon majd lehet morfondírozni, hogy ebből a pénzből mit kellett volna? Hogy a választott képviselőknek kell dönteni, vagy közvetlenül a polgároknak? Azon lehet morfondírozni, mire van a legnagyobb igényünk? De a politika természetéből adódóan, prompt válaszokat, azonnali döntéseket kíván. Később majd lehet a döntést retrográd módon, visszafelé olvasva értelmezni...
Álljunk meg egy zöld szóra!
És álljunk meg egy szóra! Igaz lelkünkre mondjuk, tényleg ez a legnagyobb problémánk? Tényleg ér ez ennyit? Tényleg ettől lesz kevesebb a „Zöld Nyíregyháza”? Tessenek megbocsátani nekem, de ez nem több mint politikai adok-kapok és egy szép nagy, látványos mega-gigavihar, de még mindig megmaradva a bili-univerzumban! Jómagam ugyanis szintén „zöldlelkű” vagyok; lakásban most is papírzacskóban áll a „szelektív”, ha tehetem mindenhová gyalog járok, munkába is, vagy bicóval, bár imádom a húst igyekszem keveset enni belőle, szedem a szemetet, lelkiismeretfurdalást érzek, ha néhány percnél tovább állok a zuhany alatt. Ám, úgy látom ez még irtó kevés lesz a világ megmentéséhez…
How to save planet Earth?
Kevés, mert a sok „zöldlelkű” ember ellenére minden hétvége után továbbra szemetes, mocskos a Bujtosi-tó és a Sóstói-tó környéke. Vígan romboljuk a szűkebb környezetünk. Mert minden pulya kezében ott az eldobható pille palack, a chipes zacskó és valahogy egyre kiválóbb polgárai lesznek a fogyasztói társadalomnak. Mert legtöbben a legközelebbi kukáig sem látnak el, nemhogy összefüggéseket vegyenek észre. Egyébként sem nem cool és nem menő szemetet gyűjteni. Nem ordít a kölyök, hogy apu-anyu ne álljunk be a Mcdrive-ba, hanem állítsuk le az autót és fáradjunk be gyalog, addig sem pöfögjük tele a várost. Mert még mindig minden (ló)szart rádobunk a tűzre, aztán csodálkozunk, hogy büdös, mérgező a levegő: ősszel, télen, tavasszal. Mert nem protestáltunk a hulladékszigetek felszámolása ellen. Mert nem tört ki forradalom akkor, amikor a Szállás úti lerakónál hatalmas hegyekbe kiválogatott, újrahasznosítható hulladékot nem lehetett eladni a "szemétpiacon" és így nem volt más lehetőség, mint a lerakóba átszállítani. Mert nincs békemenet azért, hogy rávilágítsunk, egyelőre az elektromos hajtású autók, csak földrajzilag módosítják a szennyezőanyagok kibocsátását.
Bújj, bújj zöld ág...
Csókolom! Fújjuk itt a passzátszelet de épp addig vagyunk zöldek, amíg nem kell az életmódunkon változtatni! Amíg nem nekünk kell cselekedni. Kiröhögjük, hogy a világ legfejlettebb országai közé soroltak bennünket és nem akarjuk elhinni, hogy egy magyar állampolgár ökológiai lábnyoma, méretben, alig tér el egy németétől, vagy éppen egy luxemburgiétól… Fogalmunk sincs például, hogy a több ezer embernek munkát adó LEGO gyárban, minden egyes apró kocka fröccsöntése érdekében vizet kell használni. Vizet, amiből egyre kevesebb van, amiért Debrecen már külön csatornázási programot hirdetett... A magas energiaárak ellenére simán kocsikázunk egyedül. A tömegközlekedés ciki. A gyermekünk nem utazik az egyébként környezetkímélő vonattal, kényelmi okokból, hanem Oszkározik… Kilóg a zöldre festett lóláb! És az eső miatt csorog is a festék, és kiderül, hogy ez bizony nem is zöld, hanem egy sötét ló… És nem akarok keserű szájízzel búcsúzni, de a világpolitikát olvasgatva, a forradalmi, már-már bolsevik módon zöldek is csak hatalmat akarnak, de legalább is izomból politizálni, és már kitanulták az szakmát; bizonyos (köz)kérdésekre rátenyerelve olyan remek rivaldafényt lehet kapni, hogy annak értékét csak egy menő marketingiroda szakemberei tudnák kiszámolni.
Kicsit szomorkás a hangulatom...
Szomorú vagyok. Iszonyúan. Szomorú vagyok, mert hol voltak a zöldek, amikor az OBI helyén álló százéves fehér nyárfákat kivágták, amikor a helyi, filantrópnak is látszó nagytőkés, simán el tudott cserélni egy bátorligeti csalétost, a Sóstói erdő felbecsülhetetlen értékű 20 hektárjáért?
Szomorú vagyok, mert nem látom, hogy minden aktuális, értsd (tavaszi, őszi) hónapban nem kapunk sajtómeghívót egyesületektől, civil szervezettől, csak az önkormányzattól(!) faültetésre a város különböző területein!
Szomorú vagyok, mert az egyik kis Bujtosi-tó megmentéséért, értsd a nagyobbik tóval való összenyitásáért, senki nem tüntet! Senki nem szólal fel, hogy az augusztusi viharban megsemmisült fák helyébe (mert az anyatermészet is gyakorta kíméletlen a fákkal (fuck)), most ősszel, közös összefogással újakat ültetünk!?!
Drága barátaim! Sírhatunk Sóstóért, de a feladat sokkal, de sokkal több és nagyobb, és messze túlmutat a percemberkéken, a percérdekeken. Messze túlmutat azon, hogy kit szeretünk és kit nem szeretünk, kivel szimpatizálunk és kivel nem.
Uff! Én beszéltem…
