A szeptemberi nyár a nyíregyházi Kossuth téren csupa tűzijáték, sziporka, élmény. A városháza alatt a kávézók csalogatják az egyszeri újságírót; ülne le, foglalna helyet, igyon kávét, egyen egy bagelt a Szifonban és nézze, ahogy elgyalogol előtte a fél város. Ez kérem, a színtiszta Nyíregyháza, mert nekünk zsugorian mérték a kiülős helyeket, nincsenek eldugott kis utcáink, meg zegzugos belvárosunk, hiába alakította át sétálónak a fél Dózsa György utcát, 2007 körül az önkormányzat.

Szóval ez a szeptemberi nyár szirénhangon azt énekli, hogy hagyd a dagadt munkát másra. A kertek alatt a hosszú, hűvös és szeles ősz, a nyírségi télről meg ne is beszéljünk. Nem embernek való, na. Most meg nincs is holnap, csak a napsárga városháza, alatta a cinkos kávézókkal, meg a sose fázó, sose izzadó, mégis mindig indulni készülő Kossuth Lajossal.

Szóval a szeptemberi nyár arra csábít, hogy nevessünk, igyuk a feketét, és bámuljunk. Ki a fejünkből, nézzük a nyírségi lányokat, forduljunk utánuk, beszéljük ki őket, pletykáljunk, hahotázzunk, szólítsuk le az arra járó ismerősöket, fizessünk egy feketét bárkinek, aki képes megszínesíteni egy (manic) hétfő délelőttöt.

Aztán éhezzünk meg és szaladjunk bele abba, amibe nem szabad. A városháza alatt, pont a polgármesteri iroda alá pozicionálva működik a Continent Wine and Coffee. A vendéglátóipari egység egykor arról lett híres, hogy meglepően színes, izgalmas, látványos (plafonig rakott) borválasztékkal csábította a látogatókat, ráadásul a kávéjuk is megjárta. Tonino Lamborghinitől származik a fekete. Ami izmos, erős, karakteres. Nyáron itt rendszerint egy DJ is rendelt péntek-szombat este, nagy LCD tv-én lehetett nézni az EB-t, és az Irsaijuk sem volt rossz. Arra is emlékszem, hogy három éve a város legjobb pizzáját ettem itt. Ki lenne ez találva, nem beszélve a csinos, kedves, édes felszolgáló lányokról, akiknek csak a GDPR miatt nem írom le a nevüket!

Szóval itt a szeptemberi nyár, ne menjünk máshová, ugorjunk neki egy ebédnek is. Menüben gondolkodunk, megint, és ismét. Nem akarunk sokat, nem akarunk nagyot, csak egyszerűen finomat, szokás szerint „nem horror” áron. A „papír” szerint ráadásul van fitnesz menü, jelentsen is ez bármit. Ilyenkor én bátran odaírnám, hogy 1000 kalóriánál nem eszel majd többet vagy mit tudom én, nem megy fel a savad, a délutáni könnyed szunya a gép előtt garantált vagy akármit; megmozgat, helyetted égeti a kalóriákat, csakhogy tényleg felébressze bennem a  Réka&Norbi vékonypáros szigorú ápdét-gasztroizgalmát…

Brokkolikrémleves virslichips-szel, na meg mozzarellás csirkemell rizzsel a kínálat. Nem bonyolult, nincs cifrázva, túlmagyarázva, túlbeszélve. Jöjjön, aminek jönnie kell! Tűz a nap, tessék hideg szódát hozni, míg elkészül, aztán mehet tovább a bámulunk mint a pulyák és kiskirályok vagyunk a főtéren. A szomszéd asztalnál egy keresztapa a barátaival pont ugyanezt kérte, és már falatoznak is, ha nekik jó, akkor nekünk sem lehet rossz.

Sokat, nagyot nem várunk. Dizájn-tányérban érkezik a lé. Vékony, ízetlen, nyomokban brokkolit is tartalmaz, talán csak a virsli menti meg. Nem is tudom, honnan vehették, egész fűszeres és roppanós de még ez sem tudja megmenteni az első fogást a sorstragédiától. Mert épphogy langyos. Ez otthon simán a hideg kategória. Raknád vissza a kerámialapra, a mikróba, sütőbe, akárhova, hogy legyen forró, mint a babám szerelme. Vissza nem küldjük, mert tudjuk, ha panaszkodunk, akkor megy vissza és úgy fog megérkezni, hogy a kanál beleolvad. Tartunk az őszinte, magyarosch vendégszeretettől.

Jöjjön az a csirke. Meg a mozzarella, hátha mentőövet dob, hátha kisegít. Jön is. A téglalap alakú dizájn-tányér most is blikkfangos. A vékonyka mellen, mozzarellkabátka, rajta koktélparadicsomok, egy apró kurgánnyi rizs, meg sebtében összepakolt salátával kedveskednek az 1450 forintért cserébe.

A második sem forró. Értjük már. Nem itt főtt, nem itt sült az étel; ha jól sejtjük akkor a Sóstói úti „főhadiszállásról” kerül a belvárosba a menü. Ha jól sejtjük, még délelőtt elkészült, aztán utazott egyet, nagy, melegen tartó dobozokban, közben öregedett, meredt, hűlt, mint a kifolyt láva, meg a könnyek a szemed sarkában.

Ez van. A rizs vendéglátós, a saláta gyors, a csirke meg tucat. Nem kell sokat várni, tömeg sem volt. Kértük. Adták. A happy end csak a kávé, ami még mindig jó. Borravaló most elmarad. Holnap visszamegyünk a Chloéba, de kávézni majd jövünk, meg borozni is, az erre járó csajok miatt…