Et derrière chacun de tes pas, Je suis là mais tu n'me vois pas…

Velencében kezdődött. A szűk sikátorok között. Velencében kezdődött, amikor a szél valami kegyetlen szenny szagát hozta és felkavarodott a gyomra. Velencében kezdődött, az áporodott, nyirkos, salétromos falak között. És elindult haza, ahol majd éjjeli virágok között lefekszik a kiszőkült nyírségi porba és elalszik. Sokat látott diófák alatt, délceg hársfasorok között, meg ott ahol a legszomorúbbak a fűzek…

C'est où, où, où (tu n'me vois pas) C'est où, où, où (mais je suis là)

Elfordított felőlem a Jóisten az arcát. Fájt, hogy nem néz rám, hogy Jób unokája lettem és belőlem perlekedő ószövetségi zsidók kezdtek beszélni, Adonájhoz. Átúszom én a legszélesebb folyót is, ha te vagy a túlparton. Megmászom a legmagasabb hegyet, kilépek az űrbe Luciferrel, ha tudom a csillagok között jobbnak látod… Bolond vagyok, vettem egy virágboltot. Megtöltöm a párnád frissen vágott fréziával, megtöltöm bazsarózsával, az ágyad előtt fekszem van majd kiterítve, mint egy kapitális barom és akkor mosolygok majd, ha reggel hozzám ér a talpad…

Et derrière chacun de tes pas, Je suis là mais tu n'me vois pas 

Mielőtt végleg elmegyek, kapsz egy képet rólam… Szét is tépheted. Kapsz egy képet, ahogy épp költő és hadvezér, épp olimpiai bajnok, épp világot fitymáló milliárdos. Kapsz egy képet, ahogy állom az esőt, ahogy a fagyban is, ahogy nap éget, tüske mar, ahogy állok a legszebb csokorral a kezemben.

- Minek öltöztél, te vén hülye?

- Ifjú vőlegénynek! – felelem majd jámboran…